Biztosított a magyar emberek élelmiszerellátása

Agro Napló
Magyarországon a koronavírus-járvány ellenére sincs élelmiszerhiány és ez a következő hónapokban is így lesz. A kormány minden eszközével azon dogozik, hogy a lakosság számára az élelmiszerellátást továbbra is zavartalanul biztosítsa, emellett szigorúan fellép az élelmiszerek túlárazásával szemben is – tette közzé a koronavirus.gov.hu kormányzati hírportál.

A magyar gazdák és az élelmiszerellátásban részt vevő vállalkozások szorgalmának és erőfeszítésének köszönhetően biztonságos a magyar emberek élelmiszerellátása a koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzetben is. A magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar 25 millió ember ellátására képes, az alapanyagok pedig több, mint nyolcvan százalékát itthon állítják elő.

A kormány a folyamatos áruellátás érdekében több intézkedéssel javította a közúti fuvarozási és a kiskereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeit is. Az élelmiszerellátásban érintett szaktárcák, az Agrár- (AM) illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) folyamatos kapcsolatban áll az ágazati szereplőkkel, szakmai szervezetekkel, forgalmazókkal, hogy mielőbb értesüljenek az élelmiszerláncban felmerülő nehézségekről. A szakmai problémák gyors és eredmények megoldását gyakorlati szempontú, ágazat specifikus tájékoztató anyagok összeállításával is támogatják, amelyek elérhetőek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján. Továbbá Honvédelmi Irányító Törzsek is segítik a folyamatos működéshez szükséges feltételek biztosítását a létfontosságú vállalatoknál, köztük egyes kiskereskedelmi élelmiszerláncoknál is.

Fontos tudni, hogy a családok biztonságos ellátásának megkönnyítése érdekében más boltokkal szemben az élelmiszert, higiéniai termékeket, gyógyszert forgalmazó üzleteknek nem kell 15 órakor bezárniuk, ahogy a piacoknak sem. A boltokban az árufeltöltés időigényessége miatti, átmeneti készlethiányt az idézhette elő, hogy a lakosság a járvány hírére felhalmozásba kezdett, a szokásos mennyiség sokszorosát vásárolták meg. Az ideiglenesen előforduló üres polcok csupán azt mutatták, hogy az alkalmazottak fizikai erővel nem győzték feltölteni azokat. Az érintett szaktárcák az indokolatlan készletfelhalmozás mellőzésére, a valós szükségletek szerinti vásárlásra kérnek mindenkit, megelőzve ezáltal a logisztikai nehézségek és általa a pánikhangulat kialakulását

A biztonságos élelmiszerellátásban kulcsszerepe van a helyi piacoknak. A piacokon történő vásárlás nagyobb biztonságot nyújthat a vásárlók számára a zárt terű bevásárlóközpontoknál, emellett kiemelt szerepet játszanak a helyi gazdaságok működésében, sok ezer magyar termelő megélhetését teszik lehetővé. Az Agrárminisztérium arra kérte az önkormányzatokat, hogy ne bezárással, hanem a piacok rugalmasabb nyitva tartásával és óvintézkedésekkel segítsék elő azt, hogy a vásárlók ne egy időben koncentrálódjanak.

A fogyasztóvédelem a veszélyhelyzet meghirdetése óta ellenőrzi a legkeresettebb termékek ártörténetét és árképzését, mint például a tartós élelmiszerek, fertőtlenítőszerek és háztartási papíráruk. A túlárazással szemben szigorúan fel kell lépni, nem szabad engedni, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben a kereskedők, piaci szereplők az embereken nyerészkedjenek, ez a magatartás ugyanis erkölcsileg is elitélendő.

Nincsen élelmiszerhiány, így általános árnövekedés a termelési árak növekedésének mértékén túl egyáltalán nem indokolt. A szabadáras rendszerben az áremelést önmagában nem szankcionálhatja a hatóság, de kiemelten vizsgálja azt, hogy a kereskedők nem használják-e ki a magasabb kereslet adta lehetőséget és ahol szükséges, határozottan fellépnek a jogsértő vállalkozói magatartással szemben.

Az AM mindemellett az agrárkifizetések meggyorsításával is hozzá akar járulni a vírus okozta negatív ágazati hatások kezeléséhez. Valamint a tárca javaslatcsomagot állított össze az Európai Bizottság számára az uniós támogatási jogszabályok felülvizsgálata érdekében. A kezdeményezés a közvetlen támogatásokat, a piaci támogatásokat, valamint a vidékfejlesztési támogatásokat is érinti, illetve a csekély összegű, úgynevezett de minimis támogatások felső korlátjának megemelését – tartalmazza a tájékoztatás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!