Bővült az Egyesült Államokba exportálható hústermékek listája

Agro Napló
Bővült az Amerikai Egyesült Államokba exportálható hústermékek listája - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint friss és fagyasztott húst, valamint nem hőkezelt hústermékeket is szállíthatnak már ezentúl a magyar termelők. A termékpaletta-bővítést az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium Élelmiszer-biztonsági Ellenőrzési Szolgálata (USDA FSIS) a magyarországi helyszíni ellenőrzést követően véglegesítette. 

    A szállítási engedély természetesen a korábban már jóváhagyott termékekre - teljesen hőkezelt, valamint hosszan érlelt sertéshús-termékek - továbbra is vonatkozik.

    A mostani döntés az exporttermékekre vonatkozó eljárásrendben is könnyítést jelent, ugyanis az USDA augusztus 22-én elfogadta az újonnan jóváhagyott termékekre vonatkozó exportbizonyítvány mintákat. Így vált lehetővé a teljesen hőkezelt, valamint hosszan érlelt sertéshús-termékek mellett a magyar előállítók számára a friss és fagyasztott hús, és nem hőkezelt hústermékek kivitele is az Egyesült Államokba. 

    A Földművelésügyi Minisztérium az Egyesült Államokba irányuló élősertés-szállítások mielőbbi elindítása érdekében további egyeztetéseket folytat az amerikai hatósággal - tartalmazza a tájékoztatás.

    Gombos Zoltán, az FM Élelmiszerlánc-felügyeleti főosztály vezetője az MTI érdeklődésére közölte: a nem hőkezelt termékek körébe tartoznak például, a különböző - tipikusan - érlelésen átesett termékek, kolbász- és szalámifélék. A teljesen hőkezelt termékre példa a dobozos sonka, a hosszan érlelt húskészítmény pedig például a hosszan érlelt, pácolt nyers paraszt sonka, de ilyen a téliszalámi is.

    Az eljárások lényege, hogy a hőkezelés a pácolás, a füstölés  csökkenti a különböző kórokozók jelenlétét, és ezek az eljárások növelik a termékek eltarthatóságának időtartamát. Emellett az, hogy magyar nyers termékek is bevihetők az Egyesült Államokba, az amerikai élelmiszerbiztonságért felelős hatóság elismeri: a magyar élelmiszerlánc-biztonság olyan fokú, hogy akár nyers húsok exportjára is lehetőség van Magyarországról. Így gyakorlatilag megszűntek azok a korlátozások, amelyet a Szlovákiai sertéspestis miatt léptettek életbe még korábban.

    Az élősertés-kivitel engedélyezése pedig a tenyészállat-export elindítását tenné lehetővé Magyarországról az Egyesült Államokba. A kivihető magyar hústermékek körének bővülése az eddiginél lényegesen több magyar cég számára jelenthet új piaci lehetőséget - tájékoztatta az MTI-t az FM főosztályvezetője.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!