Brojlerágazati tájékoztató a baromfinevelésről és az áruszállításról

Agro Napló
A broilerágazat résztvevői részéről is felmerültek kérdések azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus okozta járványhelyzet miatt milyen szigorítások várhatóak. A Magyar Broilerszövetség elnöke tájékoztatást tett közzé a napokban.

Bárány László közleményében felhívta a csirkekeltető és csirkehizlaló vállalkozás vezetőit a baromfineveléssel és áruszállítással kapcsolatos várható intézkedésekről. Az elnök tájékoztatójából kiderült: Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos által adott válaszok alapján elmondható, hogy a baromfinevelés és a baromfihizlalás telephelyein nem látszik olyan kiemelt kockázat, amely veszélyeztetné a csirkenevelés biztonságát és a felnevelt vágócsirkék értékesítését. A továbbiakban is mindent meg kell tenni a baromfitelepek és létesítmények zártságának, illetve az ott dolgozó munkatársak egészségének megőrzése érdekében – hangsúlyozza a szövetség elnöke.

A részletes tájékoztató levél ide kattintva olvasható.

 

Forrás: Baromfi Termék Tanács

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Emelkedő baromfiárak

Emelkedő baromfiárak

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) Piaci Árinformációs Rendszer (PÁIR) adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 6 százalékkal...

Csökkenhet a pulykahús termelése idén

Csökkenhet a pulykahús termelése idén

Leginkább a pulykatartást érintik a januári madárinfluenzás esetek, de hat a piacra a 2016–2017-es járvány is, aminek következtében a víziszárnyasok k...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!