Czerván György Kínában tárgyal

Agro Napló
Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár kínai partnerével, Niu Dun miniszter-helyettessel tárgyalt az 5. Kínai–Magyar Mezőgazdasági Munkacsoport ülés keretében Pekingben.

A két fél megbeszélést folytatott többek között a magyar-kínai agrárkereskedelem volumenének növeléséről, valamint a mezőgazdasági beruházások, a tudományos együttműködés és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztései lehetőségeiről.


Fotó: VM Sajtóiroda

A magyar delegáció ellátogatott a Kínai Népköztársaság Állami Minőségellenőrzési, Vizsgálati és Karantén Hivatalába, ahol szintén miniszter-helyettesi szinten tárgyaltak a magyar baromfi- és sertéshús, valamint a tejtermékek export lehetőségeiről. A Kínai Mezőgazdasági Akadémián a magyar küldöttség a tudományos együttműködési lehetőségek bővítéséről és a már zajló konkrét projektekről is egyeztetett. 



A kínai fél felkérte Czerván Györgyöt, hogy tartson megnyitó beszédet a 8. Kínai–Közép Kelet Európai Agrárkereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Fórumon, Hefeiben. A fórumon hazánk mellett miniszteri és államtitkári szinten képviselteti magát Bulgária, Montenegró, Románia, Lettország és Moldova.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!