Díjemelésre készülnek a vasúti árufuvarozók

Agro Napló
Átlagosan 6-10 százalékos díjemelésre készülnek jövőre a magyarországi vasúti árufuvarozók, ügyfeleikkel már egyeztetnek – írta a Világgazdaság.

A lapnak a fuvarozók elmondták, hogy többet kell majd fizetniük a MÁV-nak a vontatáshoz használt villamos energiáért. E költségek a Rail Cargo Hungáriánál (RCH) várhatóan 23 százalékkal nőnek, a GYSEV Cargónál 25 százalékkal, a CER Cargo Hungary pedig 20 százalékot jelzett.

Kukely Márton, a CER Cargo Holding vezérigazgatója elmondta, hogy a másik nagy, díjemelésre szorító tétel annak többletköltsége, hogy a pályafelújítások miatt a szerelvények kénytelenek a korábbinál hosszabb úton és hosszabb ideig közlekedni. Az RCH-nál például 20-30 százalékkal nőtt a fuvarozási idő, egy átlagos tehervonat menetideje pedig másfélszer olyan hosszú, mint amennyit a menetrendje indokolna. Októberig a társaság vonatai a tervezettnél 444 ezer kilométerrel hosszabb utat tettek meg, árutonnában kifejezett teljesítményük pedig 4 százalékkal esett.

A GYSEV Cargo számára pályaszakasztól és infrastruktúrától függően 3-10 százalékkal nő 2019-ben a pályahasználati díj, a vontatási költség pedig 5-6 százalékkal.

A társaságok egyéb költségei is nőnek. A GYSEV Cargo legalább 5-6 százalékkal növekvő személyzeti jellegű ráfordítással számol, és azzal, hogy jelentősen emelkednek az alvállalkozóinak fizetendő díjak is - írta a lap.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!