Dinamikusan fejlődtek az agrár kkv-k is

Agro Napló
Az árbevételét 20 százalékkal, a nyereségét pedig 61 százalékkal tudta átlagosan növelni a mezőgazdaság, az ipar, az építőipar, a kereskedelem és a szolgáltatások 100-100 legsikeresebb kis- és közepes belföldi vállalkozása (kkv) az Opten Kft. felmérése szerint.

A céginformációs társaság megállapította, hogy az építőipari cégeké a legjelentősebb bővülés, de az összesítésben szereplők majdnem mindegyike folyamatos növekedést tudott elérni.

Társasági adóként több mint 13 milliárd forintot, a bérfizetéshez kapcsolódó adók és járulékok formájában közel 100 milliárd forintot fizettek be e cégek a költségvetésnek, a fizetéseket pedig 10-15 százalékkal emelték tavaly, alkalmazottaik bruttó keresetének átlaga így elérte a 380 ezer forintot.

A legmagasabb béreket, átlagosan havi 650 ezer forintot a szolgáltatócégek fizetik, bár a munkavállalói létszámot nem bővítik. Hatékonyságukat inkább a korábbinál jobb munkaerő felvételével vagy továbbképzésekkel javítják, egy főre jutó adózott eredményük így 90 százalékos növekedéssel meghaladta a 8 millió forintot - írták.

A közlemény szerint a sikeres működés a nyitottságnak is köszönhető, hiszen a vizsgált 500 cég több mint fele nyert uniós pályázatot az elmúlt 5 évben, összesen 100 milliárd forint értékben. A legsikeresebbnek ítélt cégeket az Opten március 21-én hirdeti ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!