Dráguló ótermés húzza felfelé a lisztárakat

Agro Napló
Legutóbb november tájékán emelték áraikat a malmok, akkor 7-8 százalékos áremelést sikerült keresztülvinniük – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az akkori emelést az kényszerítette ki, hogy a malmi búza tonnánként 58 ezer forint körüli árra drágult, azóta a búzaár már a 62-63 ezer forintos szintnél tart. Ezt tetézi a 8 százalékos minimálbér-emelés és a 25-30 százalékos áramár-növekedés – sorolta Lakatos Zoltán.

A liszt átadási árát körülbelül 6 százalékkal, kilónként öt forinttal emelik, amit néhány malom már ebben a hónapban meglép, a Hajdú Gabona pedig március elejétől növeli árait.

Lakatos Zoltán szerint az emelt lisztárak a teljes termékpályán hatnak majd, vagyis a pékek is feljebb srófolják az áraikat. Úgy véli, hogy az új búza malmokba érkezésééig további drágításra már nem lesz szükség.

Az ótermés drágulását az erős kereslet magyarázza: Olaszország, Ausztria és Románia sok magyar búzát vásárolt, emellett a dunai hajózás beindulásakor újabb szívóhatás éri a magyar piacot, és Németországba is sok szállítmány megy majd. Jókora terméskiesés volt Franciaországban is, az ottani exportőrök az eredetileg francia búzára tervezett szállítási kötelezettségeiket importból kénytelenek fedezni, vagyis minden a búza árának emelkedése mellett szólt ebben a szezonban.

Mint Lakatos Zoltán elmondta, cége körülbelül az ötödik legnagyobb a hazai malomipari társaságok sorában, elsősorban a minőségi igényeket elégítik ki. Szerencsére Kelet-Magyarországon, ahonnan a cég felvásárolja az alapanyagot, jó minőségű volt a tavalyi búzatermés – tette hozzá.

Tavaly 98 ezer tonna búzát őröltek, ami a hazai piac 8 százalékának megfelelő mennyiség.

Termelésük felét Romániába szállítják. Ott jobban megfizetik a minőséget, mint itthon – mondta, hozzátéve, hogy a román piac tisztulását elősegítette az ottani áfacsökkentés, amire itthon is nagy szükség lenne. A költségvetés ezt „megúszhatná” egy körülbelül kétmilliárd forintos áfabevétel-csökkenéssel, amelyet a piac tisztulása kompenzálhatna is.

A tavalyi évet az előzetes számok szerint nyolcmilliárd forintos árbevétellel és körülbelül 95 millió forintos eredménnyel zárták, ami árbevétel-arányosan az 1,2 százalékot sem éri el, de az iparágban az alacsony nyereségráta a jellemző. Az idei évre is hasonló forgalmi és eredményszámokat terveznek, a feldolgozott búza mennyiségét pedig 96-98 ezer tonna közé várják.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!