Édesvízi akvakultúráról tanácskoztak a V4-országok szakemberei

Agro Napló
2018. április 26-án Szarvason a NAIK Halászati Kutatóintézetben került megrendezésre a V4 Édesvízi Akvakultúra Konferencia, melyen 11 ország (Ausztria, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia és Szlovénia) 45 szakembere vett részt. A rendezvényt a magyar V4-elnökséghez kapcsolódóan a Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztályával közösen szervezte meg a NAIK HAKI.

A konferencia célja az EU édesvízi akvakultúrája helyzetének, fejlesztési lehetőségeinek és korlátainak áttekintése volt. A konferenciát Ugron Ákos Gábor az FM állami földekért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy az EU édesvízi haltermelésének mintegy negyedét, pontytermelésének kétharmadát a V4 országok adják. A NAIK HAKI részéről Halasi-Kovács Béla intézetigazgató köszöntötte a résztvevőket és elmondta, hogy a V4-es magyar elnökség egyik feladata, hogy felhívják az édesvízi akvakultúrára és a tógazdaságokra is a figyelmet.

Az Európai Bizottság részéről jelen volt és plenáris előadást tartott Bernhard Friess igazgató úr, a Tengerügyi és Halászati Főigazgatóságról (DG MARE). Részt vett a konferencián Victoria Chomo, a FAO Európai és Közép-ázsiai Regionális Központjának halászatért felelős vezető szakértője, valamint meghívott előadóként az Európai Akvakultúra Technológiai és Innovációs Platform (EATiP) részéről Alexandra Neyts és az EUROFISH Nemzetközi Szervezettől Ekaterina Tribilustova.

A konferencia második szekciójában Lengyel Péter (FM), Halasi-Kovács Béla (NAIK HAKI) és Váradi László (NAIK HAKI és NACEE) három, egymásra épülő előadásban mutatták be az édesvízi akvakultúra szerepét az EU-ban, valamint a halastavi akvakultúra sajátosságait és a halastavak által nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatásokat. Bemutatásra kerültek a különböző kombinált intenzív-extenzív rendszerek (tavi recirkulációs rendszer, tó-a-tóban és ketrec-a-tóban rendszer), illetve a multifunkcionális akvakultúra rendszerek.

A rendezvény délutánján két kerekasztal megbeszélésre is sor került. Az egyiken a résztvevők a FEAP dokumentumát áttekintve fogalmaztak meg javaslatokat és ajánlásokat a 2020 utáni akvakultúra-támogatásokra vonatkozóan. A második kerekasztal-megbeszélésen az EU adatgyűjtési keretrendszerével kapcsolatos tagországi fejleményekről számoltak be. A kerekasztal megbeszélésen megfogalmazott véleményekről és javaslatokról, emlékeztető készült, amit a szervezők eljuttatnak az Európai Bizottságnak.

A résztvevők a rendezvényt követően két gyakorlati bemutatót is megtekinthettek. A NAIK HAKI tok élő génbankját Kovács Gyula, a Halbiológiai osztály vezetője mutatta be, valamint a Szarvas-Fish Kft. afrikaiharcsa-telepét is meglátogatták.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!