2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Egy-két napon belül befejeződhet az őszi búza aratása

Agro Napló
Egy-két napon belül befejeződhet az őszi búza aratása, a hektáronkénti hozam jobb lesz az előzetesen vártnál, a nyári betakarítású szántóföldi növények mennyisége az idén mintegy 8 millió tonna lehet, 21 százalékkal haladhatja meg az ötéves átlagot - közölte Czerván György.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az idei aratásban az átlaghozamok 11 százalékkal haladták meg a tavalyit, az előző öt év átlagánál pedig 20 százalékkal voltak magasabbak.

Az őszi búza hektáronkénti hozama várhatóan eléri az átlagosan 5,4 tonnát a korábban várt 5 tonnával szemben. Így 5,0-5,1 millió tonna termést takarítanak be őszi búzából, 960 ezer hektárról. Ez a mennyiség gyakorlatilag megegyezik a múlt évivel, amikor azonban a termőterület meghaladta az egymillió hektárt - ismertette az államtitkár.

Megjegyezte, hogy a termésátlagok jelentős eltéréseket mutatnak: kiugróan jó, közel 6,5 tonna volt a hektáronkénti termés például Baranya, Somogy és Tolna megyében, míg a leggyengébb termés Csongrád megyében volt, 4,6 tonna

Czerván György közölte: az őszi árpa aratását befejezték a gazdák az országban. A tényleges termésátlag magasabb lett az előzetesen becsültnél. A betakarított átlagtermés 5,3 tonna hektáronként, a betakarított 269 ezer hektáros területen. Lezárult az őszi káposztarepce aratása is, 250 ezer hektárról kifejezetten jó, 3,2 tonnás átlagtermést takarítottak be.

Az őszi árpánál a legjobb terméseredményeket Fejér, Tolna és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében voltak, míg a leggyengébb hozam Bács-Kiskun megyében. A hozamok 4 és 6 tonna között szóródtak. A repcénél a legjobb eredmények Fejér, Tolna és Vas megyében voltak, ahol 3,7-3,9 tonna sőt, ez meghaladó hozamokat is regisztráltak. A leggyengébb hozamokat Bács-Kiskun, Csongrád és Heves megyében jegyezték fel, 2,6 tonnát hektáronként.

Jelezte: az időjárás júliusban szeszélyes volt, így augusztus elejéig mintegy 125 ezer hektárra érkezett a gazdálkodóktól kárenyhítési igény. A legjelentősebb kárenyhítést a jégeső miatt kérték a gazdák, 44 500 hektárra; a tavaszi fagykárra 43 500 hektárra, belvízre mintegy 16 ezer hektárra, viharkárra valamivel kevesebb, mint 16 ezer hektárra igényeltek kárenyhítést. A bejelentések döntő hányada júliusban érkezett, a tavalyinál mintegy 30 ezer hektárral nagyobb területre. Az idén eddig mintegy 10 ezer kárbejelentés érkezett, kétszerese a tavalyinak - mondta az államtitkár.

A nagy esők után betakarított búza minősége csak a takarmány szintet érte el, így összességében a takarmány minőségű búza aránya 40-50, az étkezési minőségűé 50-60 százalék. Ez gyengébb arány a korábbi évekénél - mondta Czerván György, aki szerint kedvezőtlen az is, hogy a piaci felvásárlási árak alacsonyak. Az étkezési búza ára a szabadpiacon 39-40 ezer, a takarmánybúzáé 32-35 ezer, az őszi árpáé 32-34 ezer, a repcéé 102-105 ezer forint tonnánként. Az árakat nyomás alatt tartja az is, hogy a világ legjelentősebb gabonatermő övezeteiben is jók az idei kilátások - mondta.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke mindehhez azt fűzte hozzá, hogy az átlaghozamot betakarító termelőknek az idén veszteséget kell elkönyvelniük, tonnánként akár 10-30 ezer forintot. Az ország kenyérgabona szükséglete biztosított, és exportra is jut majd a megtermelt gabonából - tette hozzá.

Vancsura József az MTI-nek arról beszélt, hogy a kukorica és a napraforgó hozamait még nehéz megbecsülni, akár egy rekord termés lehetősége is fenn áll kedvező körülmények esetén. A földeken megjelent ugyan a bagoly-tokmoly, de az ellen lehet védekezni, a bagolylepke lárva esetleges kártétele nem befolyásolja érdemben a várható termés mennyiségét - mondta a GOSZ elnöke.

Forrás: MTI/FM Sajtóiroda

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mindjárt véget ér a nyári aratás

Mindjárt véget ér a nyári aratás

Az idei nyári aratási munkák a végéhez közelednek. A termés a tavalyi, rendkívül aszályos évhez képest kedvezőbb – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságé...

Emelkedő árak a gabonapiacon

Emelkedő árak a gabonapiacon

Jól jártak azok a termelők, akik tartalékolni tudták a búzájukat, a terményre ugyanis nagy a belföldi és az exportkereslet is, az aratás óta jelentőse...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!