2024. március 29. péntek Auguszta

Egyre gyakoribbak a több tízmilliós kárkifizetések a növénybiztosításoknál

Agro Napló
Hamarosan pályázhatnak ismét a gazdálkodók a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásra, mely 2019-ben ismét több kedvező lehetőséget tartogat.

Fontos változás, hogy a csonthéjas és héjas kultúrájú gyümölcsök (például kajszi, őszibarack, cseresznye, meggy, dió, mogyoró, mandula) is bekerültek abba a körbe, melyek után a legbővebb, kilenc kockázatra fedezetet nyújtó „A” típusú biztosítási csomag köthető - hívta fel a figyelmet a 24.hu.

Ugyancsak kedvező, hogy a tavalyi évben 5 milliárd forintra megemelt éves támogatási keret összeg nagysága idén is megmarad.

A Groupama Biztosító 2018-as adatai szerint a legjellemzőbb kár még mindig a jégeső, a kifizetett szolgáltatások mintegy 90 százaléka növénybiztosításokhoz kapcsolódik.

A biztosító tapasztalatai szerint egyre gyakoribbak azok a károk, melyek a szélsőséges időjárási körülmények miatt következnek be, így koncentráltan idéznek elő a korábbi években megszokotthoz képest jóval nagyobb károkat.

Egyre gyakrabban okoz különösen nagy károkat az extrém erősségű szél vagy a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék.

„Az extrém intenzitású időjárási események miatt gyakran előfordul, hogy partnereink több tíz millió forintos kárt szenvednek el. Ezek az ország különböző részein a legkülönfélébb növénykultúrákat érintik. Több mint 20 millió forintos szolgáltatást fizettünk például szabolcsi almatermesztőnek, de hasonló volumenű kára volt egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei olajtök termelőnek is” – mondta Balázs András, a Groupama Biztosító vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási főosztályvezetője.

A társaság 2018-ban összességében több mint egymilliárd kárkifizetést teljesített. Elmondható, hogy továbbra is a lábon álló növényállományokat érintik leginkább a károk: az összes kárbejelentés háromnegyede, és a kifizetett szolgáltatás majdnem 90 százaléka növénybiztosításokhoz kapcsolódik. A legjellemzőbb kár még mindig a jégeső, több mint 1000 érkezett tavaly a biztosítóhoz.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Az ezen a héten újranyíló pályázattal együtt a Vidékfejlesztési program (VP) öt kiírásában van még fejlesztési forrás az erdőgazdálkodók számára. A pr...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!