Egyre nő a feldolgozott halak iránti kereslet

Agro Napló
Hazánkban a halfogyasztás az évek óta tartó népszerűsítő kampányok eredményeként folyamatosan nő, bár a magyarországi fogyasztás még most is jócskán elmarad az európai átlagtól, ami fejenként és évente mintegy 6,5 kilogramm hal hazánkban; a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) felmérése szerint a feldolgozott haltermékek iránti kereslet nagymértében nőtt, miközben az élő halakat egyre kevesebben vásárolják – közölte a szakmaközi szervezet lapunkkal.

A tájékoztatás felidézi: hogy tavaly indult útjára a „HalPéntek!” elnevezésű kezdeményezés, ami a rendszeres halfogyasztást népszerűsíti, egyben felhívja a figyelmet az egészséges táplálkozásra, a halas ételek szerepére a kiegyensúlyozott étrend kialakításában. A program ötletgazdája a MA-HAL, amely szakmai szervezet most újabb népszerűsítő kampányt indít, elsősorban az online felületeken a halfogyasztás növeléséért.

Sziráki Bence, a MA-HAL Marketing Kft. ügyvezetője elmondta: „büszkén mondhatom, hogy a Magyarországon megtermelt halak valóban kiváló minőségűek, és az ezekből készült élelmiszerek biztonsággal fogyaszthatók. Egyértelműen látszik a tendencia, hogy nő a kereslet a fenntartható módon előállított feldolgozott halételek iránt. Ezt felismerve folyamatosan nő a boltok polcain elérhető haltermékek száma és egyre több a halas fogásokat kínáló vendéglátóhely is. Csak afrikai harcsából több, mint évi 3 ezer tonna került feldolgozott, konyhakész formában a vásárlók asztalára.”

A rendszeres halfogyasztást nem véletlenül ajánlják a dietetikusok. A hazánkban megtermelt édesvízi halak kiváló beltartalmi értékük révén szerves részei lehetnek az egészséges táplálkozásnak. Jól beilleszthetők egyes diétákba és kímélő étrendekbe is. Változatosan és könnyen elkészíthetők, egyre több modern konyhatechnológiai eljárással kísérleteznek a vendéglátók.

Ma már nem csak halászléként kell a halas ételekre gondolni. A modern konyha hívei is megtalálhatják a számukra ideális elkészítési módot, akár az otthoni elkészítésre gondolunk, akár a speciális halételeket felszolgáló éttermek kínálatára.

A júliusban kezdődő kommunikációs kampány részeként elsősorban online felületeken és rádiókban lehet majd találkozni a HalPéntek hirdetéseivel.  A most készült rövid animációs film a social média, azaz a közösségi felületeken érhető el.

Sziráki Bence mindehhez még azt is hozzátette: „a halfogyasztás népszerűsítése mellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy a magyar haltermelés értékeire is felhívjuk a figyelmet, ezért egy olyan átfogó, a hazai haltermelést bemutató kisfilmet is készítettünk, amely rálátást ad a halászati és akvakultúra ágazat működésére és eredményeire”.

Fontos hangsúlyozni – hívja fel a figyelmet az ismertetés –, hogy a halászati ágazatnak, a hazai élelmiszerellátáson kívül jelentős szerepe van a horgászati célú természetes vizek telepítésében is. Évente körülbelül 5 ezer tonna hal kerül kihelyezésre a természetes vizekbe, ezáltal a horgászszervezetek a haltermelők legnagyobb megrendelői közé tartoznak.

Az Agrárminisztérium (AM) kezdettől fogva támogatja a halfogyasztást ösztönző, tudatos táplálkozást célzó programokat, amelyek egymást erősítve segíthetik a hazai édesvízi halfogyasztás folyamatos növekedését. Így egyre szélesebb körben terjed a mottó: „Legyen a péntek HalPéntek!”

A közleménybe háttérként olvasható, hogy a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) általános célja, hogy javítsa Magyarország területén a hal termékpálya szereplőinek a versenyképességét, ellássa a halászati és akvakultúra ágazat szakmai érdekképviseletét és hosszú távon elősegítse a hazai haltermelés fenntarthatóságát, valamint elérje a halgazdálkodási tevékenységet végzők szakmájának kedvezőbb társadalmi megítélését. További információ a www.magyarhal.hu weboldalon találhatnak az érdeklődők.

Továbbá itt a grillszezon is, így a nyár beköszöntével egyre népszerűbb a grillételek készítése. Bátran kísérletezzünk a halakkal is. Íme egy jól bevált recept, ami az afrikai harcsa kukoricával és paradicsommal; hozzávalók 2 személyre: 30 dkg afrikai harcsa; 10 dkg bébikukorica; 20 dkg morzsolt csemegekukorica (konzerv); 10-15 db koktélparadicsom; 1 csokor petrezselyem; 1 db lilahagyma; 3 evőkanál fehérborecet; 3 evőkanál magos dijoni mustár; olívaolaj.

A halfilét vékony szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk, bekenjük mustárral, majd 1 órára hűtőbe tesszük. A bébikukoricákat megsózzuk, kevés olajjal bekenjük és a grillen megsütjük.

Közben elkészítjük a köretet. A kukoricát, a felkarikázott koktélparadicsomot, a finomra vágott petrezselymet és a lilahagymát összekeverjük az olívaolajjal, a borecettel és félretesszük.

Végül a halszeleteket körülbelül 6-8 perc alatt aranybarnára sütjük, majd a paradicsomos salátával és a grillezett bébikukoricával együtt, frissen tálaljuk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Eszmecsere a magyar halgazdálkodásról

Eszmecsere a magyar halgazdálkodásról

Beszélgetést folytatott a magyar halgazdálkodás aktuális kérdéseiről Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke és Németh István, a...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!