Élelmiszer-feldolgozásra biztatják a kistermelőket a REL támogatással

Agro Napló
Élelmiszer-feldolgozási beruházásokat is támogatna a jövőben a Vidékfejlesztési Program rövid ellátási lánc alprogramja – közölte Kis Miklós Zsolt, az AM államtitkára Kiskőrösön. Itt mintegy a 120 termelő több mint 4 ezer termékével találkozhattak az érdeklődők a X. Duna-Tisza közi Agrárexpo és gasztronómiai fesztiválon.

Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kétnapos rendezvény megnyitóján elmondta: az elmúlt időszakban csak a Vidékfejlesztési Programból több mint 6 milliárd forint támogatást biztosítottak a piacok fejlesztésére. Ennek köszönhetően a közeljövőben több mint 170 piac újul meg vidéken – tette hozzá az MTI szerint.

Közölte, ez azt jelenti, hogy létrejöhetnek azok a helyszínek, ahol a kistermelők az általuk megtermelt portékákat értékesíteni tudják, ráadásul egy olyan jogszabály-változási környezetben, aminek eredményeként ezt a korábbiakhoz képest egyszerűbben, könnyebben és még hatékonyabban tudják megtenni.

Hozzátette, a Vidékfejlesztési Program keretében elindított Rövid Ellátási Lánc támogatási alprogram azt a célt szolgálja, hogy legyenek további értékesítési lehetőségek a kistermelők és fogyasztók között, amelyek segítségével meg tudják kerülni a sokszor többszintű kereskedelmi láncot.

Az államtitkár hangsúlyozta: az alprogramban pályázók részére eddig már több mint 700 millió forintot biztosítottak, de meg fog nyílni hamarosan a lehetőségük arra is, hogy például élelmiszer-feldolgozási beruházásokon keresztül további fejlesztéseket valósíthassanak meg.

Mint mondta, ez azért is fontos, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a hazai lakosság körében egyre hangsúlyosabban jelenik meg a helyi értékek és a helyi termékek védelme, az élelmiszerek eredetének ismerete, így a termelőkkel kialakított személyes kapcsolatok iránti igény is.

A kormányzati intézkedések a támogatási rendszerek átalakításával, a bürokráciacsökkentéssel vagy éppen a kifizetések felgyorsításával állnak ki amellett, hogy hatékony és eredményes termelői munka folyhasson a megfelelő támogatások biztosítása mellett – fogalmazott Kis Miklós Zsolt.

Kiemelte: a gazdasági növekedéshez a mezőgazdaság fejlesztése megkerülhetetlen a jövőben is. A Vidékfejlesztési Program 74 pályázati felhívásán keresztül eddig már több mint 184 ezer nyertesnek biztosítottak támogatási forrást, így a kérelmezők nyolcvan százaléka kapott lehetőséget, hogy megvalósítsa elképzeléseit. Ez a 80-20 százalékos szabály bevezetésének is köszönhető, amelynek értelmében a kis és közepes családi gazdaságok juthatnak hozzá a források 80 százalékához, míg a nagyüzemi vállalkozások, csak maximum 20 százalékához – fűzte hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett: a Vidékfejlesztési Program révén Bács-Kiskun megye eddigi több mint 14 ezer nyertes pályázata már csaknem 115 milliárd forint összegű támogatást biztosított a különféle megyei fejlesztésekre a helyi gazdáknak és a települési önkormányzatoknak.

Mint mondta, a program keretében még most is elérhető 16 pályázati felhívás, így például borszőlőültetvények telepítésére is lehet támogatást kérni. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a borászati és élelmiszeripari fejlesztésben gondolkodók április 3-áig adhatják be pályázataikat.

Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke arról beszélt: az agrárexpo a kezdetektől megnyitotta a lehetőséget az élelmiszer-előállítók előtt, hogy megismertessék a környező települések termelőinek helyben készült, kézműves, minőségi portékáit. Megnyitotta ugyanakkor a lehetőséget Kiskőrös és térsége fogyasztói előtt is, hiszen Bács-Kiskun megye rejtett kincsei nem feltétlenül találhatóak meg a nagy áruházak kínálatában – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője.

Domonyi László (Fidesz-KDNP), Kiskőrös polgármestere szerint a keresletnek köszönhetően az elmúlt időszakban nagyon sokat fejlődtek a helyben készült élelmiszerek, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy Bács-Kiskun megye egyik legnagyobb rendezvényén, a kiskőrösi agrárexpón az idén 120 termelő már több mint 4 ezer terméket állított ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!