Elintézték Brüsszelben: meglepetésként érkezik a támogatási előleg a gazdáknak

Agro Napló
Napokon belül hozzájuthatnak a támogatási előlegekhez az agrár-környezetgazdálkodási, illetve az ökológiai termelést célzó programban részt vevő gazdálkodók – írja a Magyar Idők.

Megkezdték tegnap az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és az ökológiai (ÖKO) termelést segítő támogatás előlegeinek kifizetését, így a napokban minden jogosult számlájára megérkezik a megítélt összeg. Az európai uniós csatlakozásunk óta ez az első eset, amikor egy vidékfejlesztési programból finanszírozott támogatás esetében előleghez juthatnak a gazdák.

Viski József, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke a Magyar Időknek elmondta, a korábbi gyakorlat szerint a programban részt vevő gazdálkodók évente egy összegben kapták meg a támogatást, jellemzően a tárgyévet követő évben. November végéig 15 milliárd forintot meghaladó összeg kifizetését tervezik. Tájékoztatása szerint a napokban azok a gazdálkodók kaphatják meg a nekik járó összeget, akiknél az előzetes ellenőrzések rendben lezárultak, a kifizető ügynökség pedig mindent rendben talált.

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerint jelentős erőfeszítések árán sikerült elérni, hogy hazánk még az idén el tudja juttatni az agrár-környezetgazdálkodási feltételeket betartó, illetve az ökológiai termelést végző gazdákhoz a nekik járó juttatás egy részét. Eddig egyetlen alkalommal sem volt lehetőség előleget fizetni ebben a programban, a Miniszterelnökség ugyanakkor mindenképpen szerette volna elérni, hogy azok a termelők, akik sikeresen részt vettek a pályázaton, már az idén támogatáshoz jussanak. – A hosszú tárgyalásoknak és a kitartó munkának köszönhetően a bizottság elfogadta az érveinket, így a kifizető ügynökség is meg tudta tenni a szükséges lépéseket, a legtöbb érintett számlájára – ez mintegy 6800 gazdálkodót jelent – a napokban megérkezik a pénz – jegyezte meg.

A termelőknek nagy könnyebbséget jelenthet, hogy a tervezettnél korábban hozzájutnak az uniós forráshoz. A programban vállalt kötelezettségeket ugyanis már 2016. január elsejétől be kell tartaniuk, az ebből adódó többletköltségek és az esetleges bevételkiesés így már ebben az évben is jelentkezik. Kis Miklós Zsolt szerint ezért is volt olyan fontos, hogy minél előbb megkapják a kompenzációra szolgáló támogatást a gazdák.

Az államtitkár a jövő évre tervezett egyik nagy újításról is beszélt. Ennek lényege, hogy a termelők az előlegkifizetések előtt egyfajta ütemtervet kapnak majd a kifizető ügynökségi feladatokat ellátó Magyar Államkincstártól, amelyből megtudhatják, hogy mikor, milyen jogcímen és nagyságrendileg mekkora összegre számíthatnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!