Elkezdődött a településfásítási program őszi ültetési időszaka

Agro Napló
Elkezdődött a településfásítási program őszi ültetési szezonja, aminek részeként 514 településen 14 ezer fát ültetnek - jelentette be az agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján, ahol harminc fát ültetnek el szeptember közepén a program részeként.
Fotó: MTI/ Krizsán Csaba

Nagy István emlékeztetett: a településfásítási programot az országfásítási program részeként hirdette meg az Agrárminisztérium (AM) és idén ősszel duplájára emelték a keretösszeget, így "24 ezer sorfa találhatott gazdára". A program második ütemben 19 megyéből 887 település adott le sikeres igénylést – mondta a miniszter, részletezve, hogy országosan 772 község, 48 nagyközség és 67 város ültethet fákat.

A legtöbb település Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből vesz részt, 84 leadott igényléssel. A második Vas megye, ahol 78 településen ültetnek fákat. A harmadik Győr-Moson-Sopron megye, ahol 76 település igényelt fákat, és az őszi szezonban 1203 fa kerül a megyékbe. Jánossomorján 15 darab gömbszivarfát és 15 keskenylevelű kőrist ültetnek a program részeként - mondta el Nagy István.

Az agrárminiszter hangoztatta: arra törekednek, hogy a kistelepülések óvodáiban, iskolaudvaraiban és a közterületeken minél több fát ültethessenek együtt, közösen a települések közösségével, amellyel nemcsak a zöldterületek bővítését támogatják, hanem hozzájárulnak egy egészségesebb és élhetőbb környezet megteremtéséhez.

Tájékoztatott arról is – tartalmazza a tárca honlapja -, hogy a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., valamint az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) végzi a fásítás lebonyolítását, amelyet a helyben illetékes erdőgazdaságok munkatársai segítenek. A miniszter rámutatott, hogy a hőmérséklet-kiegyenlítés, az árnyalás, a párologtatás, a levegőtisztaság, a por- és zajszűrés, valamint az oxigéntermelés mellett a fáknak, így a parkoknak pótolhatatlan szerepük van az egészségvédelemben, a testi-lelki feltöltődésben és a klímavédelemben.

Emlékeztetett: kormányzati célkitűzés az élhetőbb környezet megteremtése érdekében a meglévő erdőterületek növelése a jelenlegi 24-ről 27 százalékra.

Lőrincz György, Jánossomorja polgármestere (független) elmondta, hogy 2016-ban kezdték el a település fásítását az öreg, korhadt fák cseréjével. Abban az évben kilencven fát ültettek. Idén tavasszal hatvan csemetét ültettek, ősszel pedig 150-et, amely kiegészül a településfásítási program részeként ültetett harminc fával – közölte a településvezető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Fél óra alatt fogyott el hatezer sorfa

Fél óra alatt fogyott el hatezer sorfa

Óriási érdeklődés mellett zajlott le az Agrárminisztérium (AM) Településfásítási Programjára történő jelentkezés. A 10 ezer fő alatti települések szám...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!