Elkezdődött az aratás az országban

Agro Napló
Budapest, 2015. június 25., csütörtök (MTI) - Megkezdődött az aratás az országban; a gazdálkodók már csaknem minden megyében megkezdték az őszi árpa betakarítását - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön a fővárosban az aratási koordinációs bizottság első ülését követően.

Czerván György elmondta, hogy a terméskilátások jók, a belföldi ellátáshoz szükséges kenyérgabona és takarmánygabona az idén is megterem Magyarországon, sőt még kivitelre is jut belőle, komoly export-árualap fog képződni. Az őszi vetésű, nyári betakarítású növények várható hozama a tavalyinál 4-5 százalékkal kevesebb lesz, de az előző öt év átlagához képest 8-10 százalékos hozamnövekedéssel számolnak - összegezte.

A 218 ezer hektáron elvetett árpa 15 százalékát betakarították. A termény hozama országosan nagy eltéréseket mutat, vannak öt-hat tonnás hektáronkénti eredmények is, az eddig  betakarított területeken az előzetes becsléssel megegyezően 4,3 tonna az átlagtermés.

Elmondta: a búza aratása jövő héten kezdődik a déli megyékben, a vetésterülete 1 millió 39 ezer hektár, ez az egy évvel ezelőttinél 60 ezer hektárral kevesebb. Búzából a tavalyi hektáronkénti 4,7 tonnás hozamnál alig alacsonyabb, 4,6 tonnás termésátlaggal számolnak. A tavalyi ötmillió tonnás termésmennyiséghez képest a becslések szerint 4,7 millió tonna lesz az őszi búza termés.

Kiemelte: ez bőven fedezi a hazai szükségletet, ebből a malmi búza igény 1,2 millió tonna, ugyanennyi a takarmányigény, így több mint 2 millió tonna export árualap képződhet.

A 43 ezer hektáron termesztett rozsból közepes termésátlaggal, hektáronként 2,9 tonnával számolnak.

A tritikálét 129 ezer hektáron termesztik, várt termésátlaga hektáronként 3,85 tonna. Az őszi káposztarepce betakarításra váró területe 207 ezer hektár, hatezer hektárral alacsonyabb, mint egy éve, a tavalyi hektáronkénti 3 tonnás rekordtermést idén nem fogják megismételni, mennyisége az előzetes becslések szerint hektáronként 2,5 tonna lesz.

A piaci helyzetről szólva Czerván György elmondta: az árak a világpiaci árakat követik Magyarországon. Január közepétől csökkent a gabona ára 10-15 százalékkal, majd június elején megállt, az utóbbi napokban kis növekedés volt. A tőzsdei kötések szerint a malmi búza ára 48 ezer forint tonnánként a legközelebbi szállításra, egy éve ez 46 200 forint volt. A takarmánybúza ára jelenleg 45 300 forint tonnánként, ez csaknem azonos az előző évivel. A takarmánykukorica 41 600 forint tonnánként, egy éve ez 46 ezer forint volt.

Közölte: a hétfőig beérkezett adatok szerint összesen 51 ezer hektárra érkezett kárbejelentés, a legnagyobb közel 25 ezer hektáros területre jégesőkárt jelentettek a gazdák. Tavaszi fagykárt 11 ezer hektárra, belvízkárt közel 10 ezer hektárra jelentettek. Aszálykár bejelentés is érkezett, 3800 hektárra, ennek a nagy részét a múlt héten jelentették - mondta. Czerván György közölte: a kárenyhítési alapban 21-22 milliárd forint áll rendelkezésre a káresemények kezelésére, ami remélhetőleg elegendő lesz a károk rendezésére.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke elmondta: felkészültek az aratásra, Magyarországon a betakarításra váró terméshez kifogástalan minőségű raktárak állnak rendelkezésére, és a géppark is megfelelő. A szállításban előrelépés, hogy a traktorok jó minőségben, kifogástalan állapotban vannak. Az látszik, hogy a kalászosok minősége az előző évinél jobb - mondta.

Értékesítési gondok nem lesznek Vancsura József szerint, viszont az árak alacsonyak, évente azért emelnek szót, hogy 50 forintos kilónkénti árat szeretnének elérni, ami jelenleg még 2-3 forinttal kevesebb. A lakosság türelmét kérték a forgalmat esetleg lassító, a gabona betakarítását végző járművekkel szemben - tette hozzá.

Czerván György kérdésre válaszolva elmondta: a kimagaslóan nagy meggytermés ügyében a minisztérium június elején tárgyalt a meggyágazat képviselőivel, a probléma ismert. A kereskedőház feladatul kapta, hogy az összes országgal vegye fel a kapcsolatot a külpiaci lehetőségek felméréséhez. A kormány szerdai ülésén az agrárkamarát bízta meg ennek a feladatnak a kezelésével - mondta.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!