Enyhén nőttek a mezőgazdasági termelői árak májusban

Agro Napló
A mezőgazdasági termelői árak májusban 0,6 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest. Az emelkedés a növényi termékek árának 4,6 százalékos növekedéséből és az élő állatok és állati termékek árának 6,4 százalékos csökkenéséből tevődik össze – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára 10,0 százalékkal emelkedett egy év alatt májusra, az áprilisi 10,7, és a márciusi 10,2 százalékos drágulást követően. A gyümölcsök és a zöldségek ára egyaránt 7,9 százalékkal nőtt. A burgonya ára 3,7 százalékkal csökkent egy év alatt - közölte a KSH. A tárolt burgonya ára 16 százalékkal csökkent, az újburgonyáé pedig 68 százalékkal nőtt - tették hozzá.

Az élő állatok termelőiár-szintje 9,1 százalékkal csökkent, az állati termékeké 0,6 százalékkal lett alacsonyabb. A vágósertés ára 20 százalékkal csökkent, kilogrammonként 353 forintra. A tej ára 0,7 százalékkal csökkent literenként 93 forintra, a tojásé 2,2 százalékkal még magasabb volt a tavaly májusinál, ami  az előző hónapban mért növekedéshez képest csaknem 8 százalékponttal alacsonyabb drágulás.

Január-májusában az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 0,9 százalékkal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 1,9 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 0,9 százalékkal csökkent. A vágósertés ára 11 százalékkal csökkent.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!