Erkölcsi kötelesség az élelmiszerpazarlás csökkentése

Agro Napló
Nemcsak környezetvédelmi, hanem erkölcsi kötelesség is az élelmiszer-pazarlás csökkentése – mondta az agrárminiszter a közösségi oldalára december közepén feltöltött videó szerint.

Nagy István a TV2 reggeli műsorában világszintű problémának nevezte az élelmiszer-pazarlást. Európában egy emberre 68 kilogramm jut – foglalta össze a miniszter véleményét az MTI -, ez a mennyiség még Magyarországon is több mint 60 kilogramm, és a belföldi mennyiségnek alig az ötödét sikerült eddig hasznosítani - emelte ki.

Hozzátette: nem újdonság tehát az élelmiszermentés, csupán bővülni fog azzal, hogy a legnagyobb áruházaknak kötelező felajánlaniuk a lejárat előtti árut az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) részére.

Az érintett termékek a biztonsági határidejük után is fogyaszthatók, csupán forgalomba nem kerülhetnek - mondta, hangsúlyozva: az értékes erőforrások tehát nem szabad elfecsérelni, ha azok a rászorulókhoz is kerülhetnek.

A tárcavezető közölte, hogy a bolti akciók nem fognak megszűnni, és az áruházláncok maguk is adományozhatnak, ahogy eddig. Ha ilyen szándékuk van, az élelmiszermentő cselekvési tervükben jelezhetik, az élelmiszermentő központ pedig csak arra tart igényt, amiért karitatív szervezetek nem jelentkeznek - tájékoztatott Nagy István.

Az élelmiszerláncot szabályozó törvény legfrissebb módosítása értelmében évi 100 milliárd forintot meghaladó forgalom felett az áruházláncoknak kötelező az élelmiszereket a minőségmegőrzési idő előtt legalább 48 órával felajánlaniuk. Az intézkedés 2022 februárjában lép hatályba – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!