Erre érdemes figyelni! Fontos feladatok az Agro-ökológiai Program kapcsán

Agro Napló
A 2023-as támogatási évben a legnagyobb újdonságot a 202 millió euró keretösszegű Agro-ökológiai Program (AÖP) jelentette a közvetlen támogatások rendszerében.

Az előzetes várakozásokat meghaladó módon, 62 ezer kérelmen keresztül összesen 4 millió 72 ezer hektárra nyújtottak be támogatási igényt a gazdálkodók – adott tájékoztatást a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Feldman Zsolt egyúttal a legfontosabb feladatokra is felhívta a figyelmét az érintett gazdálkodóknak. Elmondta, hogy a hazai szántókból 3,49 millió hektárt vontak be, 247,6 ezer hektár nem Natura2000-es gyep, 240,4 ezer hektár Natura2000 gyep és 94,1 ezer hektár ültetvény.

Kiemelte, hogy a szántóknál a legnépszerűbb gyakorlatok sorrendben a növénytermesztés diverzifikációja, a mikrobiológiai készítmények alkalmazása, majd a talaj- és növénykondícionáló szerek, nitrogénmegkötő készítmények alkalmazása voltak. Gyepeknél a leginkább választott gyakorlatok sorrendje az extenzív gyepek legalább évi egyszeri kaszálása, a gyepek megőrzése, a pásztoroló illetve szakaszos legeltetés, majd a kizárólag alternáló kasza használata. Ha az ültetvényeket nézzük, a legnépszerűbb gyakorlatok az ültetvények talajtakarása évelő kultúrák fenntartásával vagy gyepesítéssel, a mikrobiológiai készítmények alkalmazása ültetvényekben és a méhekre veszélyes szerek használati tilalmának vállalása volt – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Feldman Zsolt szerint már a kérelembenyújtás időszakában megtapasztalta minden érintett, hogy új szemléletet és a szokásosnál is nagyobb körültekintést igényel a teljes gazdaság tekintetében e program. Fontos, hogy a támogatást igénylő gazdálkodók a következő hónapokban tudatosan kövessék az AÖP igénylése során tett kötelezettségvállalásaikat.

A teendők között egyaránt vannak gyakorlati és adminisztratív természetűek:

  • akár szántós, gyepes vagy ültetvényes gyakorlatról van szó, a vállalt tevékenység szinte minden esetben valamilyen konkrét gazdálkodási eseményhez (vetéshez, kaszáláshoz, betakarításhoz, növényápoláshoz stb.) kapcsolódik. Legyenek figyelemmel az AÖP-ös vállalásaikra, amikor ezeket megvalósítják;
  • az egyes gyakorlatokhoz tartózó agrotechnikai műveleteket ne mulasszák el bejelenteni az Egységes Kérelem felületén, hiszen ennek rögzítése ugyanolyan fontos, mint maga a gyakorlatban elvégzett művelet;
  • vezessék a Gazdálkodási Naplót akár papíron, akár elektronikusan, de mindenképpen elektronikusan kell majd benyújtaniuk. A naplónak naprakésznek kell lennie egész évben a vezetés módjától függetlenül, hiszen egy esetleges helyszíni ellenőrzés során ez az egyik vizsgált alapdokumentum;
  • a legeltetéses gyakorlatot választó termelők szenteljenek figyelmet a legeltetési napló vezetésére;
  • a méhbarát növényvédelmet választó termelők minden egyes növényvédőszeres kezelésnél figyeljenek, hogy megfelelő készítményt válasszanak;
  • ahol mikrobiológiai készítmény, kondicionáló vagy biológiai ágens kijuttatását vállalta a termelő, minden tekintetben kövesse az engedélyokirat és a felhasználási útmutató instrukcióit. A kijuttatott készítmény származásáról, mennyiségéről a megfelelő dokumentumokat őrizzük meg;
  • az önkéntes táblaméret korlátozást választó termelők mihamarabb győződjenek meg róla a helyszínen, hogy a szomszédos táblák bármelyikén van-e az övével megegyező növénykultúra. Ha van ilyen, ott haladéktalanul ki kell alakítani a legalább 3 méteres elválasztó sávot;
  • a forgatás nélküli művelést vállaló termelők figyeljenek, hogy minden egyes olyan műveletet jelentsenek be az Egységes Kérelem felületén, amely a talajfelszín bolygatásával jár (pl. kultivátorozás, vetés, hengerezés is, nem csak az ún. alapművelések);
  • alternáló kaszás gyakorlat teljesítésekor gondoskodjunk róla, hogy a megfelelő georeferált fotót a MobilGazda alkalmazáson keresztül feltöltsék.

A fenti teendők elvégzése mindenképpen szükséges ahhoz, hogy ebben az új, Európai Unió által előírt támogatási programban eredményesen vegyenek részt és hozzáférjenek a támogatáshoz – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?