Érzékelhetően csökken majd a termés a tavalyihoz képest

Agro Napló
Tavaly rekordév volt a mezőgazdaságban, viszont az már most érzékelhető, hogy ezt a szintet idén nem lehet elérni – írja a nak.hu. Ehhez hozzájárul a csapadékhiányos állapot is.

Idén átlagos termés várható, ugyanakkor tavalyhoz képest érzékelhetően csökken majd a termés mennyisége, ugyanis a gazdák vélhetően nem tudják megismételni a tavalyi kiváló évet – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Emlékeztetett, hogy tavaly mintegy 8 millió tonnát arattak le az őszi és a tavaszi kalászos növényekből, ami 20 százalékkal haladta meg az 5 éves átlagot.

– Ahhoz, hogy Magyarország a nemzetközi piacokon versenyképes tudjon lenni, folyamatosan emelni kell a terméseredményeket és törekedni kell a költséghatékony termelésre – tette hozzá.

Győrffy Balázs szerint 100 milliméter csapadék hiányzik a talajból, ez kihat a növényi kultúrákra, nem véletlenül csökken a terméseredmény a tavalyihoz képest. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy mivel Pintér Sándor, belügyminiszter július 1-től kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot a NAK kezdeményezésére, így a gazdák öntözéskor mentesülnek a vízkészlet-járulék fizetése alól.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!