Európa és Közép-Ázsia agrár-élelmiszeripara „innovatívnak” és „befogadónak” találtatott

Agro Napló
Múlt héten került megrendezésre a FAO Európai Regionális Konferenciájának harmincegyedik ülése az oroszországi Voronyezsben. Ez volt az ötödik az ENSZ szervezet a tavaszi konferencia-sorozatában, követve az afrikai, latin-amerikai és karibi, ázsiai és csendes-óceáni, valamint a közel-keleti és észak-afrikai rendezvényt.

Az Európa és Közép-Ázsiai élelmezésbiztonságának legfontosabb kihívásaival kapcsolatos vitákban 43 ország, illetve az Európai Unió vettek részt a civil szervezetek, a magánszektor, a kutatók és az egyetemek megfigyelői mellett.

Jose Graziano da Silva, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója kiemelte a fenntartható fejlődés 2030-as menetrendje és a Konferencia fontos szerepét abban, hogy térségünk országai fokozatosan átálljanak a fenntartható mezőgazdasági termelésre és élelmiszerellátó rendszerekre a klímaváltozás diktálta körülmények mellett. 

Bár a globális statisztikát tekintve emelkedett az éhezők száma 2017-ben, a régió egésze jelentős előrehaladást ért el az élelmiszerbiztonság terén. Mindazonáltal továbbra is jelentős különbségek vannak az egyes országok között, és a régióban még mindig 14,3 millió ember élelmiszerellátása bizonytalan. Több ország küzd a nem megfelelő táplálkozás „hármas terhével”: az alultápláltsággal, a tartós mikrotápanyag-hiánnyal és ezekkel párhuzamosan az elhízás és túlsúly gyors terjedésével.

Ennek megfelelően a konferencián szó esett a fenntartható mezőgazdaság terjesztésének fontosságáról, és többek között a hazánk által is támogatott agroökológiai termelésben rejlő lehetőségekről. Megállapításra került, hogy térségünk különösen ki van téve a klímaváltozás hatásainak, miközben ennek kivédésére tett intézkedések gyengék.

A konferencia résztvevői hangsúlyozták az e-mezőgazdaság szélesebb körben való alkalmazását, mint a globális fenntartható fejlődési menetrend végrehajtásának eszközét. Ösztönözték a tudásmegosztást az e-mezőgazdasággal kapcsolatos kezdeményezésekről és bevált gyakorlatokról. A FAO-t pedig felkérték, hogy segítse a régió országait ebben, és ezáltal az e-mezőgazdaság előnyeinek kihasználásában.

A három nap során elfogadásra került a FAO következő kétéves ciklusának irányvonala és prioritásai, köztük a három átfogó regionális kezdeményezés is, melyek a következők: 1. a kisbirtokosok és a családi gazdaságok támogatása a vidékfejlesztés és a szegénység csökkentése érdekében, 2. az agrár-élelmiszeripari kereskedelem és a piaci integráció javítása, 3. a természeti erőforrások és az éghajlatváltozás.

Az éhezés felszámolását célzó „Zero Hunger” kísérőrendezvényen kiemelt téma volt az élelmiszer-veszteség és a pazarlás csökkentése, miután az emberi fogyasztásra előállított élelmiszerek egyharmada (1,3 milliárd tonna) veszik kárba világszerte. A FAO főigazgatója ezt az erőforrásokkal való pazarló bánásmódnak bélyegezte, mint a talajok, víz, energia, ami értelmetlenül növeli a káros üvegházhatású gázok kibocsátását.

A főigazgató hangsúlyozta, hogy az élelmiszer-veszteségek a termelésben felhasznált erőforrások veszteségét is jelenti egyben – mint például a föld, a víz, az energia és a felhasznált anyagok - növelve az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!