2024. március 29. péntek Auguszta

Európai polgárok együtt dolgoznak az élelmiszerpazarlás csökkentéséért – itt vannak a javaslatok!

Agro Napló
Az élelmiszerpazarlás csökkentésével kapcsolatos javaslatcsomagot állított össze az EU uniós állampolgárok bevonásával. A 23 pontos program megalkotásában két magyar állampolgár vett részt.

2022-ben indult az unió „Állampolgári Panel” elnevezésű kezdeményezése, amelynek  célja, hogy bevonja az európai polgárokat a legégetőbb problémákat érintő egyeztetésekbe. Az első panel témája az élelmiszerpazarlás volt, amely jól mutatja a terület kiemelt fontosságát. 

A panelbeszélgetésen való részvételre 150 európai polgárt kértek fel a 27 tagállamából – köztük természetesen magyarokat is –, akiket véletlenszerűen választottak ki. A csapat összeállításakor arra törekedtek, hogy az jól reprezentálja az unió lakosságának sokszínűségét lakóhely, nem, életkor, végzettség és gazdasági státusz tekintetében. Emellett külön kritérium volt, hogy a tagok legalább egyharmada 16 és 25 év közötti fiatal legyen. A 2 magyar paneltaggal, Nyika Eszterrel és Lajti Ágnessel készült interjú elérhető a Maradék nélkül program honlapján – értesült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményéből az Agro Napló.

Különösen megtisztelő, hogy a panel munkáját segítő öttagú Tudományos Bizottságban való részvételre egy magyar szakembert, a Nébih Maradék nélkül programjának vezetőjét, dr. Kasza Gyulát is felkérték. A bizottság feladata a téma összefüggéseinek bemutatása, valamint a csoportmunkák során felmerülő kérdések objektív megválaszolása volt.

Az EU-s állampolgárok által megfogalmazott 23 javaslat sorrendjét szavazással állították fel. Ezek a javaslatok rendkívül hasznosak lehetnek a nemzeti és helyi élelmiszerpazarlás-megelőzési programok szervezői számára is, valamint – az esemény egyik fő eredményeként – mindezeket az Európai Unió a jogalkotási és finanszírozási eljárásai során figyelembe fogja venni.


Kapcsolódó oldalak:

https://citizens.ec.europa.eu/index_en

A 23 javaslat összefoglalója (angol): https://citizens.ec.europa.eu/system/files/2023-02/flw_eu-actions_fwrt_20230210_recom-cit_0_0.pdf

https://citizens.ec.europa.eu/document/download/890aef3d-4fdb-4182-9f96-0976724e34ec_en?filename=flw_eu-actions_fwrt_20230210_recom-cit_0_0.pdf

 

(Forrás: Nébih)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A tej legyen tej!

A tej legyen tej!

A Tej Terméktanács bejelentést tett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) a fogyasztók megtévesztése miatt.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!