MENÜ

Ezekkel a táblázatokkal gyorsíthatja az őstermelői igazolványok ügyintézését

2016.12.08.

2016. december 31-ig van lehetőség az őstermelői igazolványok kicserélésére. Ezt a NAK újabb táblázatok közreadásával igyekszik gyorsítani, segíteni.

Az őstermelői igazolvány ügyintézése során az ügyfeleknek több, a saját gazdaságukra vonatkozó adatról kell nyilatkozatot tenniük, ami időigényes folyamat. Ennek megkönnyítése, illetve gyorsítása érdekében a NAK több előre kitölthető excel táblázattal segíti a gazdálkodókat. A táblázat kitöltése valamennyi, több földterületen, illetve helyrajzi számon, gazdálkodó, illetve többféle termék előállításában, értékesítésében érintett őstermelő számára javasolt. (2016 elején a nak.hu már közzétett táblázatokat, ezek módosultak, illetve egészültek ki.)

Az őstermelők az általuk előre kitöltött táblázatot a falugazdásszal egyeztetett módon (pl. e-mailen, USB-csatlakozóval ellátott adathordozón) adhatják át. A táblázat kitöltésével a falugazdász egy gombnyomással rögzítheti az adatokat a nyilvántartásban, ezért jelentősen csökken az ügyintézési idő, amely nagyobb gazdaságok estén akár fél-egy órával is rövidebb lehet.

Az alábbi táblázatok már előre meghatározott ellenőrzéseket tartalmaznak. Ez teszi lehetővé, hogy hiba nélkül betölthetővé váljanak, ezért kérjük, hogy csak ezeket használják. A táblázatok kizárólag „xlsx” kiterjesztésű formátumban tölthetők be.

A táblázatok elérhetőségei:

Amennyiben az Ön számítógépén nem támogatott a „xlsx” formátum, úgy kérjük az alábbi táblázato(ka)t használja, amelye(ke)t a falugazdász átalakít a szükséges formátumára.

A táblázatok kitöltéséhez az alábbi útmutatók nyújtanak segítséget.

Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés, azaz az igazolvány kiadása, érvényesítése, módosítása, cseréje és bevonása továbbra is a bejelentett, érvényes lakcímkártyával igazolt állandó lakóhely, illetve tartózkodási hely szerint illetékes falugazdásznál kérelmezhető.

Az őstermelői igazolvány kérelmezésével kapcsolatban további információk pdf itt (272 KB) találhatók.