Fajtaelismerő díszokiratokat kaptak a MATE KÖTI új rizsfajtái

Agro Napló
Nagy István agrárminiszter, Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár és Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke adták át a fajtaelismerő díszokiratokat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Környezettudományi Intézet (KÖTI) új rizsfajtáiról az egyetem kutatójának, Szalóki Tímeának – tette közzé honlapján a felsőoktatási intézmény december közepén.

AZ összefoglaló felhívja a figyelmet: a sikeres mezőgazdasági termelés egyik fontos alapfeltétele a korszerű növényfajták alkalmazása, amelyek egyben fontos hidat is jelentenek a kutatás-fejlesztés és a termelési gyakorlat között. A fajtaelismerő díszokiratokat átadására  még november végén került sor Zamárdiban. Az elmúlt években elismert új növényfajták esetében a korábban megszokott ünnepélyes átadásokra a koronavírus járvány miatt eddig nem volt lehetőség.

A MATE KÖTI Öntözési és Vízgazdálkodási Kutatóközpont (ÖVKI) szarvasi rizsnemesítési programja fontos állomáshoz érkezett, miután a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 2014-es megalakulása után újjászervezték a hazai rizskutatás feladatait. A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. kutatóival közös munka eredményeként 2020-ban az SZV Szellő, majd 2021-ben az SZV Tünde rizsfajta kapott állami elismerést. A díszokiratokat a MATE kutató-nemesítője, Szalóki Tímea vette át.

Az SZV Szellő olyan hosszú szemű magyar rizsfajta, amelynek szemprofilja 3,4-3,6. A fajta a Simonné Kiss Ibolya által előállított Graldo/M-71//HSC-2 populáció szelektálásából született, ahol a legfontosabb szelekciós kritériumok a szemtípus mellett a jó termőképesség, a közepes magasság, a jó szárszilárdság és a kiváló járványos barnulás ellenálló-képesség voltak.

A magyar fajták általánosan jó hideg-toleranciát mutatnak, amelyet elsősorban a hazai éghajlati viszonyok között végzett szelekciós munkának köszönhetünk. Az SZV Szellő a két nemzetközi irodalomban is elismert referencia fajtához (Sandora HSC-55 és az amerikai M202) képest is kiemelkedő hidegtoleranciát mutatott.

A MATE kutatói az SZV Tünde szemtípusával a hagyományos (tejberizs, bébiétel, hurkatöltelék) és a napjainkban egyre népszerűbb alternatív (sushi) felhasználási igényeket célozták meg. A fajta kiemelkedő terméseredményekre (8-10 t/ha) képes, amihez kiváló járványos barnulás ellenálló-képesség és aerob (árasztás nélküli) termesztésre való alkalmasság társul.

A remények szerint ezek az új rizsfajták is hozzájárulnak a hazai rizstermesztés versenyképességének javításához – jegyzi meg az ismertetés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Drónok figyelik a MATE rizsföldjeit

Drónok figyelik a MATE rizsföldjeit

Speciális drónokkal kezdtek új kísérleteket a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az ABZ Drone szakemberei a MATE Galambosi Rizskísérleti...

A Nagykun rizs uniós oltalmat kapott

A Nagykun rizs uniós oltalmat kapott

A Nagykun rizs elnevezést az Európai Bizottság május 18-i döntésével uniós oltalomban részesítette, így az védett lett az Európai Unió területén – köz...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!