Fejlesztették az öntözést a Harangod-Mag cégcsoportnál

Agro Napló
Megyaszó, 2015. július 24., péntek (MTI) - Az öntözés fontosságát hangsúlyozta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Megyaszón, ahol pénteken átadták a Harangod-Mag Kft. szántóföldi öntözőtelepét, a mezőgazdasági társaság az elmúlt években összesen egymilliárd forintot fordított öntöző rendszerek kiépítésére.

Glattfelder Béla elmondta: korábban a jelenleginél lényegesen nagyobb mezőgazdasági területet öntöztek Magyarországon, ám a kilencvenes évek elején az öntözés infrastruktúrája "szétesett", és jelentősen csökkent az öntözött területek nagysága.

Fogalmazása szerint éppen ezért fontos, hogy minél több hektárt öntözzenek a gazdák, a mezőgazdasági társaságok, ezzel nemcsak a termés biztonságát, hanem mennyiségét is növelni lehet, ugyanakkor tudják növelni az öntözéssel a termésben megjelenő hozzáadott értéket is.

A Harangod-Mag Kft. példáját felhozva arról szólt, hogy ez a cégcsoport elsősorban szántóföldi növényeket termelt, ám ott, hol most már öntöznek, szántóföldi körülmények között zöldségeket, egyebek mellett borsót, csemege kukoricát termesztenek, amelyeket a konzervipar hasznosít.

Ez az agráripar, a magyar ipar számára egyaránt fontos - tette hozzá, megjegyezve: az öntözés, a modern agrártechnológia azt is lehetővé teszi, hogy az ilyen területeken kettős termesztés is megvalósulhat, így egy évben kétszer is lehet ugyanarról a tábláról betakarítani.

Ez növeli a magyar mezőgazdaság termelőképességét, jövedelmezőségét és a foglalkoztatást is - hangoztatta az államtitkár.

Glattfelder Béla megemlítette azt is: az itteni öntözőberendezések villamos-energiával működnek, elsősorban az éjjeli órákban, amikor kisebb a párolgási veszteség. Ugyanakkor Magyarországon nagyon sok öntözőberendezés még diesel-üzemű, éppen ezért a következő időszakban a kormányzat arra törekszik, hogy energiatakarékos öntözési technológiákat támogasson, a villamosenergia szerepe növekedjen. Ebben szerepet játszhat a paksi atomerőmű éjszakai áramának egy "nagyon értelmes és hatékony" felhasználása is - tette hozzá.

Mengyi Roland, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője azt mondta: amit a Harangod-Mag cégcsoport az elmúlt években következetesen, rendkívül kemény munkával véghez vitt, az a vidéki Magyarország versenyképességéhez is hozzájárul, példát mutat a gazdálkodóknak, a településnek, a régiónak és az országnak.

A nyolc tagvállalatból álló mezőgazdasági cégcsoport több mint 5000 hektáron gazdálkodik. Tevékenységei közé tartozik az integrált szántóföldi növénytermesztés, a kertészet, az állattenyésztés, a gyümölcstárolás és feldolgozás.

A társaság lényegében már 2001-ben megkezdte az öntözés fejlesztését, az elmúlt években pedig egy öntözési pályázat elnyerésével a víztározók kapacitását növelték, és újabbakat alakítottak ki, illetve vezetékrendszereket is kiépítettek - mondta Sárossy Ferenc ügyvezető igazgató.

Az öntözővíz biztosítása kizárólag felszíni vizekből, a Hernádból és a Harangod-érből történik a két vízvisszatartó tározón keresztül.

Kifejtette, az összességében mintegy egymilliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően a csoport jelentősen növelte termelésének biztonságát, a beruházás révén lehetővé vált olyan élőmunka igényes növények termesztése, mint a zöldborsó, zöldbab, csemegekukorica, hibridkukorica, burgonya, zöldségfélék. Mindezek mellett húsz embernek lett állandó munkája, és 40-50 embernek szezonális, alkalmi állása.

A csoport következő tervei között szerepel az öntözött területek jelenlegi mintegy 600 hektárról 1000 hektárra történő bővítése, amihez a már kiépített víztározó kapacitások adottak és elégségesek.

A nyilvános cégadatok szerint a majd´ száz embert foglalkoztató kft. az elmúlt évben csaknem kétmilliárd forint nettó árbevételt ért el.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Még kell a csapadék

Még kell a csapadék

Nagyon várták a zöldségtermelők is a péntekre beharangozott és meg is érkezett esőt, pedig az eddigi aszály egyelőre nem okoz különösebb gondot – mond...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!