Fél évszázados fagyasztás után is születtek utódok

Agro Napló
A világ legrégibb, 50 éve lefagyasztott spermájával ugyanolyan sikeresen termékenyítettek meg merinó juhokat Ausztráliában, mint frissen lefagyasztott hímivarsejtekkel – jelentette be vasárnap a Sydney-i Egyetem.

Az egyetem közleménye szerint 56 nőstényt termékenyítettek meg az 1968-ból és négy kostól származó spermával, és közülük 34 hozott világra utódot, ami 61 százalékos eredményességi arányt jelent, a 12 hónappal korábban lefagyasztott spermiumok esetében szokásoshoz hasonlót - írta az MTI.

A magas eredményességi mutató azt jelenti, hogy a folyékony nitrogénben lefagyasztott ondósejtek 50 évig is megőrzik megtermékenyítő képességüket - állapította meg Simon de Graaf kutató.

Kollégája, Jessica Rickard szerint valószínűleg a világ legrégebbi lefagyasztott ondójáról van szó, és egészen bizonyosan a legrégebbi olyanról, amelyből utódok születtek.

A kísérlet kultúrtörténeti érdekességgel is szolgált: az újszülött bárányok ráncos bőrűnek tűnnek, ami megerősíti, hogy a múlt század közepén a tenyésztők a ráncos egyedeket szaporították, hogy minél nagyobb legyen a gyapjút adó bőrfelület. A ráncos merinók később kimentek a divatból, mert egyenetlen bőrük akadályozta a nagyüzemi birkanyírást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!