Felkészítő képzés délvidéki magyar gazdáknak az európai uniós tagságra

Agro Napló
Az anyaországi és a külhoni gazdák közötti összefogás fontosságát hangsúlyozta Feldman Zsolt, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a „Felkészülés az európai uniós tagságra a mezőgazdaság területén” című előadássorozat zentai programján.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) három helyszínen háromnapos képzési modulokban ismerteti a délvidéki magyar gazdákkal a Közös Agrárpolitika célkitűzéseit és azok megvalósulását. A program második állomása Zenta, az első képzést Bácskossuthfalván tartották az idén januárban.

A vidékfejlesztési tárca kiemelten fontosnak tartja a gazdaszervezetek közötti kapcsolatépítést, a szakmai együttműködés megerősödését. A magyar Nemzeti Vidékstratégia is megfogalmazza, hogy a Kárpát-medence országai között a természeti, földrajzi adottságokat kihasználó többrétű kapcsolatrendszer érvényesítése nemzetpolitikai érdek.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár előadásban bemutatta a magyar csatlakozás legfontosabb tanulságait, a közös beszerzést és értékesítést végző termelői együttműködések fontosságát a piaci versenyre való felkészülés érdekében, és a támogatási rendszer változására való felkészülés jelentőségét.

Az előadássorozatban a VM külön hangsúlyt fektet a gyakorlati szempontú megközelítésre. A gazdák így megtudhatják, hogyan kérelmezhetik majd a különböző uniós támogatásokat, mikor juthatnak a pénzükhöz, milyen ellenőrzésekkel és esetleges szankciókkal kell szembenézniük a támogatások nem megfelelő felhasználásakor.

A felkészüléshez adott támogatás már rövidtávon is hasznosul, hiszen a vidék fejlesztésére szolgáló előcsatlakozási támogatási program (IPARD) beruházásainak kivitelezése során a gazdáknak már az európai uniós előírásokat kell teljesíteniük. Az előadássorozat keretében az IPARD forrásainak minél jobb felhasználásához is javaslatokat kapnak.

Szerbia az Európai Unió legutóbbi döntése alapján tagjelölt országgá vált, és a 2013. április 19-i szerb-koszovói megállapodás eredményeként néhány nappal később az Európai Bizottság az Általános Ügyek Tanácsa (uniós külügyminiszterek) számára benyújtott jelentéseiben a maga részéről zöld jelzést adott Szerbia és Koszovó további közeledéséhez az Unióhoz. A testület azt javasolja, hogy az uniós tagállamok döntsenek az uniós tárgyalások megkezdéséről Szerbia esetében. A teljes jogú tagság 6-8 éves távlatban megvalósulhat. A Vajdaságban élő magyar gazdák számára alapvető fontosságú az EU tagságra való hatékony felkészülés, amelyhez a VM átfogó segítséget kíván nyújtani.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!