2024. március 29. péntek Auguszta

Felpezsdül az extenzív állattartás

Agro Napló
A 2027-ig tartó Közös Agrárpolitikában számos olyan új támogatási forma megjelenik, amely a korábbiaknál több címen nyújt segítséget az extenzív állattartás számára – mondta Feldman Zsolt.
Fotó: Vermes Tibor, Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az őshonos állatfajták tartásával és bemutatásával foglalkozó hajdúnánási Kendereskerten tartott II. Bivalytanácskozáson elmondta, hogy azok az állattenyésztési ágazatok, amelyek gyepre alapozott legeltetést folytatnak, a most induló agrártámogatási rendszerben új forrásokhoz is hozzáférnek, miközben a korábbi támogatási lehetőségek is rendelkezésükre állnak – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Feldman Zsolt kitért a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták génmegőrzését segítő, 2021-ben megjelent pályázati felhívás eredményeire. Tavaly 1980 kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók, 100 000 egyedet meghaladó állatlétszámra. Eddig 1720 támogatási döntés született meg, közel 20 milliárd forint forráslekötéssel. Ebből jelentős arányban részesülnek a bivalytartók, hiszen több mint 4000 bivalyra csaknem 2 milliárd forint összegben ítéltek meg támogatási forrást. Új, génmegőrzési témájú felhívásokra előreláthatólag a 2024-es évben lehet majd számítani.

Fotó: Vermes Tibor, Agrárminisztérium

Az államtitkár előadásában vázolta a KAP 2023–2027 közötti időszakának támogatási feltételeit. Jelezte, az uniós előírásoknak megfelelően a korábbiakhoz képest jelentősebb szerepet kapott az új Közös Agrárpolitikában a fenntarthatóság, ugyanakkor a magyar kormány a nemzeti társfinanszírozás mértékének emelésével arra törekedett, hogy egyensúlyba kerüljenek a környezeti és versenyképességi szempontok. A KAP Stratégia Tervvel változnak a területalapú támogatások szabályai, új támogatási formák is megjelennek, és indul az agrár-ökológiai program is, éppen ezért fontos, hogy a gazdák felkészüljenek az egységes kérelem-beadási időszakra. 

Feldman Zsolt szólt arról is, hogy az eddig ismert alap és zöldítési támogatások egybeolvadnak, amelyre ráépül az Agrár Ökológiai Program. Az ebben való részvételről minden gazda évente maga dönthet majd, saját gazdaságának adottságától, termelési gyakorlatától, jövőképe alapján.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Elindult az előlegkifizetés!

Elindult az előlegkifizetés!

Október 17-én hétfőn elkezdődött az idei egységes kérelmekhez kapcsolódó emelt összegű előlegfizetés – mondta az agrárminiszter hétfői sajtótájékoztat...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!