Figyelem! Május 20-ig kell leadni a szőlőszaporítóanyag-előállítással kapcsolatos bejelentőlapokat

Agro Napló
Az engedéllyel rendelkező szőlőszaporítóanyag-előállítóknak és -forgalmazóknak idén is május 20-ig kell bejelenteniük a tevékenységüket. Ettől az évtől azonban már nem kapják meg a bejelentő űrlapokat.

Az éves bejelentőlap a tárgyévre vonatkozó ügyfél- és tevékenységadatok frissítésére szolgál. Amint azt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a tavaly márciusi levelében már jelezte az érintetteknek, a továbbiakban nem küldi meg az űrlapokat (így a szemlebejelentő lapot és az új standard ültetvények szemlebejelentő lapját, az 5078. sz. űrlapot) az ügyfelek részére, hanem azokat önállóan kell letölteni a honlapjukról, és kitöltve, aláírva, a vonatkozó jogszabályban megadott határidőig vissza kell küldeni – értesült a Nébih közleményéből az Agro Napló.

Az elmúlt 3 évben szemlére bejelentett és a területileg illetékes megyei kormányhivatal szaporítóanyag felügyelői által szemlézett standard ültetvényekről az 5080. sz. nyomtatványt továbbra is személyre szabottan fogjuk megküldeni. 

Űrlapok letöltése

Az űrlapok letölthetők a Nébih honlapjáról, ide kattintva.
A fenti felületen le kell görgetni a Kertészeti Szaporítóanyag Felügyelet, ezen belül a Szőlő- Gyümölcs, ezen belül Szőlő szaporítóanyag termesztési és forgalomba hozatali tevékenység szemlebejelentésre.

Elektronikus beküldés

A cégeknek és az egyéni vállalkozóknak az elektronikus ügyintézést kell választaniuk.
Az elektronikus beküldéshez a kitöltött és aláírt űrlapokat be kell szkennelni, vagy le kell fényképezni, lementeni, azután ide kattintva, a felületen az űrlapok becsatolásával megküldeni az alábbiak szerint.

Az ügyfélkapus azonosítás után, a felugró felületen (miután a cégek kipipálták a cégkapus beküldés négyzetet) a következő beállításokat kell kiválasztani:
TÉMACSOPORT: Kertészeti szaporítóanyag
ÜGYTÍPUS: Szőlő szaporítóanyag szemlebejelentő, vagy Szőlő STANDARD ültetvény éves bejelentése (5080), vagy Új szőlő STANDARD ültetvény bejelentése (5078)
CÍMZETT: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal e-Papír

A felület lehetőséget biztosít rövid levél írására és a digitalizált iratok feltöltésére.
Javasoljuk az ügyfélkapun bejelölni az „értesítés küldése” gombot, így a rendszer automatikus üzenetet fog küldeni a feladást és letöltést igazoló nyugta tárhelyre érkezéséről.

Postai beküldés

Az elektronikus ügyintézésre nem kötelezett természetes személyek (őstermelők) a kitöltött és aláírt űrlapokat postai úton is megküldhetik a megadott határidőig.
Postacímünk: Nébih, 1525 Budapest, Pf.: 30.-MGEI KSZFO 

A Nébih felhívja ügyfeleinek a figyelmét, hogy az e-Papír felület segítségével ügyeiket nagyon egyszerűen, gyorsan és biztonságosan intézhetik, mivel a levél és csatolmányai közvetlenül a Nébih iktatórendszerébe érkeznek, továbbá a levél megérkezéséről igazolást is kapnak.
Ügyfélkapu nyitását bármelyik kormányablakban lehet kérni, mindössze egy e-mail címre és egy személyi igazolványra van szükség hozzá.

További kérdéseiket az mgei@nebih.gov.hu e-mail címre juttathatják el.

 

(Forrás: Nébih)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!