MENÜ

Fókuszban Nógrád megye – 1. rész: demográfia, munkaerőpiac

2016.12.19.

A KSH online kiadványt jelentetett meg Fókuszban a megyék címmel, melynek segítségével a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének alakulásáról tájékozódhatnak az érdeklődők. Az Agro Napló ebből a kiadványból szemezget 20 héten keresztül. A harmincnegyedik rész fókuszában Nógrád megye demográfiai helyzete és munkaerőpiaca áll.


Demográfiai helyzet

  • Nógrád megye lakónépessége 2016. január 1-jén 193 946 fő volt, 1,0%-kal kevesebb, mint 2015. év elején. A gyermekkorúak (0–14 évesek) száma 512 fővel csökkent, az időseké (65 évesek és idősebbek) 538 fővel gyarapodott egy év alatt. Száz gyermekkorúra 141 időskorú jutott.
  • Előzetes adatok szerint az első félévben az élveszületések száma 1,7%-kal emelkedett, a halálozásoké 11%-kal visszaesett 2015. január–júniushoz képest.
  • A természetes fogyás 25%-kal mérséklődött, a 2015. I. félévi 733 fővel szemben 2016. I. félévében 552 fő volt.
  • Ezer élveszületésre 6,0 csecsemőhalálozás jutott, ami kedvezőtlenebb az országos átlagnál (4,3).
  • Június végéig 390 pár házasságkötését anyakönyvezték, 18%-kal többet, mint az előző év azonos időszakában.


Munkaerőpiac

Gazdasági aktivitás

  • Nógrád megyében – az országos tendenciától eltérően – 2016 II. negyedévében az egy évvel korábbihoz képest csökkent a foglalkoztatottság és nőtt a munkanélküliség.
  • A Központi Statisztikai Hivatal kikérdezésen alapuló munkaerő-felmérése szerint a megyében a 15–74 éves népesség 55,8%-a, 83 ezer fő volt gazdaságilag aktív, számuk 850 fővel visszaesett. A foglalkoztatottak száma – 76 ezer fő – 1,9%-kal kevesebb, a munkanélkülieké – 7 ezer fő – 10%-kal több a 2015 azonos időszakinál.
  • A foglalkoztatási ráta 51,8%-ról 51,3%-ra mérséklődött, a munkanélküliségi ráta 7,1%-ról 7,9%-ra emelkedett. A munkanélküliségi ráta csak Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében magasabb, mint Nógrád megyében.

Keresetek

  • Nógrád megyében az alkalmazásban állók száma 2016 I. félévében 1,1%-kal haladta meg a 2015. I. félévit. A fizikai foglalkozásúak állománya nem változott, a szellemi foglalkozásúaké 2,7%-kal bővült. Az alkalmazásban állók 47%-át a versenyszférában, 49%-át a költségvetési szférában foglalkoztatták. Az előbbiben 4,2%-kal nőtt, az utóbbiban 2,2%-kal csökkent a létszám.
  • A szállítás és raktározás gazdasági ágban emelkedett a legnagyobb mértékben az alkalmazásban állók száma 2015. január–júniushoz képest.
  • A megyében a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete 2016. I. félévben 193 ezer forint volt, 8,0%-kal – ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 8,3, a szellemieké 7,4%-kal – több, mint egy évvel korábban.
  • Az alkalmazásban állók adókedvezmények nélküli havi nettó átlagkeresete meghaladta a 128 ezer forintot.
  • Az átlagos havi munkajövedelem – 202 ezer forint – 2015. I. félévéhez képest 8,3%-kal emelkedett.

Nyilvántartott álláskeresők

  • A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai alapján Nógrád megyében 2016. júniusi zárónapon a nyilvántartott álláskeresők száma – 12 ezer fő – 12%-kal volt kevesebb, mint az előző év azonos időpontjában. A nyilvántartott álláskeresők 13%-a pályakezdő, számuk egy év alatt 17%-kal csökkent.
  • A regisztrált álláskeresők 27%-a 30 év alatti, 42%-a 30–49 éves, 31%-a 49 éven felüli volt.
  • Az álláskeresők 51%-a legfeljebb az általános iskola 8 osztályát végezte el, 25%-a szakmunkás, szakiskolai, 22%-a középiskolai, technikumi, 2,4%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezett.
  • Június végén a bejelentett betöltetlen álláshelyek száma 90%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Egy betöltetlen álláshelyre 5 álláskereső jutott.
  • A nyilvántartott álláskeresők 6,5%-a álláskeresési járadékban, 7,3%-a álláskeresési segélyben, 41%-a szociális ellátásban részesült.