2024. március 29. péntek Auguszta

Folyamatosan növekszik a brazil szójatermelés

Agro Napló
Az utóbbi 5 évben a brazil szójatermő terület évente 5 százalékkal nőtt, és a 2019/20-as gazdasági évben várhatóan eléri a 36,5 millió hektárt. Ez azonban már csak egyszázalékos gyarapodás lenne az előző szezonhoz képest. Ennek oka, hogy nem tudni, Kína meddig tart igényt a dél-amerikai szójára.

A brazil statisztikai hivatal adatai szerint a 2017/18-as gazdasági évben a szójabab tette ki a megtermelt olajosmagvak 95 százalékát az országban – írja az agrárszektor.hu. Második helyen a gyapotmag, harmadik helyen a mogyoró állt. A brazil szója adja a világtermelés több mint egyharmadát, az ország dominanciája ezen a téren a közeljövőben is megmarad.

A szója foglalja el Brazíliában a termőterület több mint felét, és a megtermelt árunövények mennyiségéből is ugyanilyen arányban részesül. Ez a vetésforgó szempontjából ez úgy lehetséges, hogy a dél-amerikai államban évente többször is vetnek, Paran és Grosso térségében akár háromszor is. Mivel a termények közül a szója fizet a legjobban, ezért a farmerek általában ezt vetik el elsőként, majd követik a másodvetésű növények, mint a kukorica, búza, gyapot és egyebek - attól függően, hogy milyen a helyi klíma és milyenek a piaci kilátások.

A szója termőterülete a 2019/20-as gazdasági évben várhatóan eléri a 36,5 millió hektárt. Ez azonban már csak egyszázalékos gyarapodás lenne az előző szezonhoz képest. Ennek oka, hogy nem tudni, Kína meddig tart igényt a dél-amerikai babra, másrészt lassan elfogy a termelésbe vonható terület is a legfontosabb termőkörzetekben, már csak a legelők költséges termelésbe vonásával lehetne újabb földekre szert tenni.

Bár 2019/20-ban a termőterület csak szerényen bővül, a szójatermelés várhatóan el fogja érni a 124 millió tonnát, ami 9 százalékos ugrás lehet a mostani szezonhoz képest (113,6 millió tonna). Köszönhető mindez a hektáronkénti 3,4 tonnás átlaghozamnak. ami a jelenlegi 3,16 tonnás átlagtól 9 százalékkal több, de az előző évek átlagához mérten csak a szokványos eredmény lenne.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Emelkedik a kínai barackkonzerv-import

Emelkedik a kínai barackkonzerv-import

Rohamosan növekszik a kiskereskedelemben terjesztett fogyasztói méretű őszibarackkonzerv kínai értékesítése. A forgalomnövekedést főként az e-keresked...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!