Gondok lehetnek a gabona- és a repcetermésben

Agro Napló
A jelentős csapadékhiány országszerte negatív hatással lehet az idei gabona- és repcetermésre, ugyanakkor a tavaszi vetésű gabonák különböző képet mutatnak – tette közzé legfrissebb körképét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Az összegzés alapján visszavetheti a gabona- és repcetermés mennyiségét a tartós csapadékhiány, mivel az elmúlt egy hónapban mindössze 4-44 milliméter eső esett az országban. Ez 50-80 milliméterrel kedvesebb az ilyenkor megszokottnál – közölte Petőházi Tamás, a NAK szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztályának elnöke. Hozzátéve: tavaly decemberben kiváló állapotban voltak az őszi vetések, jelenleg viszont jelentős bokrosodási problémák jelentkeznek a csapadékhiány miatt. A repce alacsonyabb az átlagosnál, és kevesebb rajta az elágazás – jegyezte meg.

Gáspár Ferenc, a NAK Bács-Kiskun megyei elnöke is terméscsökkenésre számít az aszály miatt a megyében. Az őszi kalászosok szárának mérete a kevés csapadék miatt arányaiban kisebb a tavalyihoz képest, az őszi káposztarepce fejlettsége is gyengébb a vártnál. A megyében a tavaszi növények mellett gondoskodnak az őszi vetésű kultúrák védelméről is. Pusztavámi Márton, a NAK Vas megyei elnöke szintén a komoly csapadékhiányt emelte ki, és hozzátette, hogy Vas megyében is a repce van a leggyengébb állapotban.

Rácz Imre, a NAK Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke közölte, hogy több hónap csapadéka hiányzik a föld termő rétegéből, a májusi eső nem lesz képes a már kikelt növények, kalászosok fejlődését olyan mértékben segíteni, hogy az év jó eredményt hozzon.

– A tavaszi vetésű gabonák különböző képet mutatnak. Több területen újravetésre, illetve későbbi vetésű növényre váltásra lesz szükség. A tavaszi árpának és a zabnak nem kedvezett a száraz tavasz, emellett egyes repcetáblákon megfigyelhető a március végi-áprilisi fagyok hatása – tette hozzá. Az összefoglalót a NAK az MTI tudósítása alapján közölte.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Egyre több az amerikai fénybogár

Egyre több az amerikai fénybogár

A repcetáblákban kihelyezett sárgatálakban egyre több bunkós csápú, szárnyfedőjén sárga foltokat viselő, viszonylag nagyméretű, 4–6 mm testhosszúságú...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!