Gyanús pályázati dömping a mikrovállalkozások pályázatán

Agro Napló
Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Zala Megyei Gazdakörök Szövetségének agrárfórumán, Keszthelyen számolt be arról, hogy a mikrovállalkozások indítását támogató pályázatra feltűnően nagy számban érkeztek be egy kaptafára készült pályázatok. A 13,9 milliárdos keretre érkezett 62 milliárd forintos igény miatt fel is függesztették a pályázatot, az ügyben vizsgálat indult.

Önmagában a sokszoros túligénylés a vidékfejlesztési pályázatoknál nem lenne meglepő. Az eddigi 42 pályázati felhívás kereteire két-háromszoros vagy akár négyszeres az igénylés egyes beruházási támogatások esetében – tette közzé az MTI.

Az államtitkár jelezte, hogy az agrár-környezetgazdálkodási programban is óriási volt a túligénylés, több mint 450 milliárdos igény érkezett a 190 milliárd forintos keretre, de második körös felhívást is hirdettek a kiegyenlítettebb forráskiosztás érdekében.

Emlékeztetett arra, hogy a vidékfejlesztési programokra szolgáló 1300 milliárd forint csaknem 80 százalékára hirdettek már pályázatot. A tervek szerint 2017-re minden pályázati kiírás megtörténik, illetve megkezdődnek már az előleg- vagy számlaalapú kifizetések is.

Viski József, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke elmondta, hogy az agrártámogatásokra vonatkozó éves részkifizetések már a végéhez közelednek. Eddig 80 milliárd forintnyi előleget fizettek ki az alaptámogatások előlegére, a jövő héten további 20 milliárd kifizetésére számítanak. A zöldítésre szóló előleg összege 26 milliárd forint lesz az idén a múlt évi 8 milliárd után.

A hazai termelők idén 103 milliárd forint, jövőre pedig 95 milliárd forint nemzeti kifizetésre számíthatnak, a közvetlenül EU-s támogatások összege pedig idén és jövőre is 396 milliárd forint körül alakul. Alaptámogatást ebben az évben 177 ezer termelő igényelt - mondta Szentirmay Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium agrárközgazdasági főosztályának vezetője.

A főosztályvezető hangsúlyozta, hogy idén a hektáronkénti 5,4 tonnás búza- és 5,1 tonnás árpatermés is történelmi rekord, de kiváló hozamot produkált a kukorica és az őszi búza is, napraforgóból pedig Magyarország lett az idén az EU legnagyobb termelője.

Az agrárszakember megemlítette, hogy az állattenyésztés minden termékkörben bővült az év első 9 hónapjában. Szarvasmarhából 8,8 százalékkal, sertésből 5, baromfiból 9,1 százalékkal többet vágtak le a tavalyi azonos időszakinál.

Szentirmay Zoltán kitért arra is, hogy a mezőgazdaságban az első fél évben csaknem 218 ezren dolgoztak, 10 százalékkal többen az egy évvel ezelőttinél, 2010 óta pedig 29,3 százalékos növekedést mutat a foglalkoztatottság.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Még van elnyerhető forrás öntözésre

Még van elnyerhető forrás öntözésre

A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztését célzó pályázaton még van elnyerhető forrás – írja a nak.hu. Az egyszerűbb igénylésért ügyfélbarát...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!