2024. március 29. péntek Auguszta

Hálózatot alkotnak az agrárinnovációs operatív csoportok

Agro Napló
Magyarországon is kiépül az agrárinnovációs operatív csoportok hálózata, amely segíti a mezőgazdasági innovációban érintett szereplők együttműködését projektjeik megvalósításában – jelentette be Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára.

 

Juhász Anikó hétfőn az Európai Minőség Héthez kapcsolódó Minőség-Innováció - 2018 nemzeti konferencián és díjátadó ünnepségen, Budapesten felidézte, hogy az Európai Unió 14 tagállamában 600 agrárinnovációs csoport működik, Magyarországon vidékfejlesztési forrásból az erdőgazdálkodás, az élelmiszer-feldolgozás és a mezőgazdasági termelés területét érintő agrárinnovációs operatív csoportok létrehozására, beruházásuk segítésére 27 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre és a pályázatok értékelése folyamatban van.

A helyettes államtitkár megjegyezte, a magyar innovációs operatív csoportok hamarosan bekapcsolódnak a nemzetközi körforgásba. Hangsúlyozta, az innováció az agráriumban is egyre jelentősebb szerepet játszik, a közösségi agrárpolitika 2021-től az innovációt, a digitalizációt, a modernizációt kívánja erősíteni.

Szabó István, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese a konferencián szólt arról, hogy megújul a kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia, amely a 2021-2030-ig terjedő időszakra vonatkozik majd.

A hivatal munkájával kapcsolatban az elnökhelyettes kiemelte a szolgáltató és a támogató jelleg előtérbe kerülését, és kitért arra, hogy átalakul a hazai kutatás-fejlesztés-innováció finanszírozási rendszere, és fontos szempont lesz a projekt fenntarthatósága.

A konferencián Molnár Pál, az Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) Magyar Nemzeti Bizottsága elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a finn államelnök által 2007-ben indított Minőség-Innováció nemzetközi két fordulós pályázaton a magyar indulók rendszeresen sikeresen szerepelnek. Magyarország meghívás alapján 2013 óta vesz részt a nemzetközi versenyben, azóta minden évben díjakat hozott el. A nemzeti versenyben sikeresen szereplőket lehet nevezni a második fordulóba, a 2018. évi pályázat nemzetközi elismeréseit 2019. február végén adják át Pekingben.  

A nemzetközi pályázatban való részvétel alapvető célja a termékek és szolgáltatások vevőorientált minőség-fejlesztését szolgáló innovációs eredmények nemzeti és nemzetközi elismertetésével a versenyképesség növelése - tette hozzá Molnár Pál.

Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) Magyar Nemzeti Bizottsága közleménye szerint a Minőség-Innováció 2018 pályázat nemzeti díjnyertese nagyvállalati kategóriában a HungaroControl Zrt. Contingency Remote Tower - Készenléti távoli repülőtéri légiforgalmi irányítási központ pályázata, kis- és középvállalkozások kategóriában a Hexán Vegyianyag Finomító, Töltő és Kereskedelmi Kft. Mol Racing Fuel HI5 verseny-üzemanyag pályázata, mikro- és startup vállalkozások kategóriában a STE Sprout Technologies Kft. prémium minőségű, biztonságos állati eredetű élelmiszerek termelése a STE takarományási rendszerrel pályázata.

Minőség-Innováció 2018 nemzeti díjat nyert  közszféra és nonprofit szervezetek kategóriában a Gödöllői Városi Könyvtár és Innovációs Központ olvasók diadala - online olvasásfejlesztési játék 12-16 éves fiataloknak pályázata, oktatási szférában működő szervezetek kategóriában a Miskolci Egyetem teljes hallgatói életciklust lefedő tanulástámogatási rendszer a régió szolgálatában pályázata.

Felelős és környezetfenntarthatóságra irányuló innovációk kategóriában az Agrova Kft. Phylazonit Technológia a precíziós mezőgazdaság szolgálatában pályázat, míg a potenciális minőség-innováció kategóriában a közszférában induló Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat "nemcsak íróasztal mögött" azaz közigazgatás közterületen a közszolgálatban pályázata kapott daíjat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!