Hamarosan zárul az NTB pályázat benyújtási időszak!

Agro Napló
Javasoljuk megfontolni a kedvezőtlenebb adottságú területek további hasznosíthatóságának módját, melyet váltás esetén támogatással megoldhatnak. Továbbá támogatással megvalósíthatja agrár-környezetvédelmi zöldugar/méhlegelő szegélyre vonatkozó vállalását, melyet ezután már csak fenn kell tartania 3 évig!

Az Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások (NTB) -VP4-4.4.1-16- című pályázati lehetőség – elektronikus úton – 2018. július 31-ig nyitott, mely időpontot követően támogatási kérelem nem nyújtható be. A támogatás elnyerésével vissza nem térítendő támogatáshoz juthat a gazdálkodó az alábbi esetekben és mértékben: 
- tartós zöldugar, gyeptelepítés vagy méhlegelő létesítése szántóterületeken – 400 euro/ha;
- sövény telepítése mezőgazdasági táblák szegélyein – 400 euro/100 m.

Támogatási kérelmet nyújthat be bármely támogatható területtel rendelkező gazdálkodó. A bírálat során többletpont jár többek között, ha a pályázó a VP agrár-környezetgazdálkodásban, VP ökológia gazdálkodásban, illetve VP Natura 2000 gyeptámogatásban kedvezményezett, a támogatásba bevinni szándékozott terület Natura 2000, vagy MTÉT érintettséggel rendelkezik.

Fontos azonban, hogy az értékelési határnaptól – jelen esetben 2018. július 31-től – a kötelezettségvállalási időszak végéig jogszerű földhasználó legyen a pályázó. A pályázathoz csatolni kell a természetvédelmi szerv támogató nyilatkozatát. Ez azonban hiánypótoltatható.

Tartós zöldugar, illetve méhlegelőszegély telepítés esetén a legkisebb támogatható terület 0,25 ha. Gyeptelepítés esetén a legkisebb támogatható terület 1 ha, a támogatható legkisebb táblaméret 0,25 ha. Amennyiben azonban a táblán részben, vagy egészben kunhalom található és a kunhalom teljes területe gyepesítésre kerül, úgy nincs méretkorlátozás a minimális tábla - illetve területméretre. Sövénytelepítés kizárólag a tábla területén belül, a tábla szélével érintkezően valósítható meg, azonban az érintett táblának a sövénytelepítést követően is el kell érnie a 0,25 ha-t. A telepített sövény nem támogatható területté válik.

A támogatói okirat hatályba lépésétől számított 12 hónapon belül kell a támogatott tevékenység(ek)et megvalósítani. A támogatást igénylő a telepítést saját felelősségére megkezdheti az előzetes helyszíni szemle jegyzőkönyvének kézhezvételét követően.

A fenti lehetőséggel érdemes élni azon területeken, ahol erőteljes eróziós, vagy kedvezőtlen talajjellemzők miatt a termelés nehézségekbe ütközik, kevésbé gazdaságos. Továbbá a VP AKG esetében, amennyiben a gazdálkodó valamely ok miatt a kötelezettségvállalás időszakán belül nem tudja a zöldugar/méhlegelőszegélyt 3 évig már fenntartani, úgy július 31-ig benyújtott kérelmére hozott pozitív döntés esetén az AKG-ban rögzített zöldugar/méhlegelő szegély 3 éves fenntartási időszaka túlnyúlhat az AKG 5 éves kötelezettségvállalási időszakán.


(NAK/Sztahura Erzsébet)

Forrás: NAK

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Az ezen a héten újranyíló pályázattal együtt a Vidékfejlesztési program (VP) öt kiírásában van még fejlesztési forrás az erdőgazdálkodók számára. A pr...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!