MENÜ

Három vidéki vállalatnál 2,1 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések

Agro Napló 2021.01.15.

Három, vidéken működő magyar vállalat összesen 2,1 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, amihez a kormánytól összesen 690 millió forint támogatásban részesülnek – közölte a külgazdasági és külügyminiszter, a versenyképesség-növelő program január közepi szerződésátadó rendezvényén, Budapesten.

 

Szijjártó Péter ismertette – írta az eseményről az MTI –, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a három cég 820 munkahelyet véd meg.

A miniszter elmondta: a Nagyhegyesi Takarmány Kft. beruházása Nagyhegyesen mintegy 900 millió forintból, mintegy 1800 négyzetméteren valósul meg, új csarnok épül. A fejlesztés részeként új eszközöket, gépeket szereznek be, így az állateledel-gyártási kapacitását tovább növeli a cég.

A szaloncukorgyártásban piacvezető szerepet betöltő Dolcetta Kft. békéscsabai gyárában 1100 négyzetméteres új gyártó- és raktárcsarnok jön létre 725 millió forintos beruházással.

A MAM-Hungária Kft. Vas megyei gyárában, Vaskeresztesen a cumisüveg-gyártósort modernizálják és a termékvizsgálati laboratóriumot bővítik a 476 millió forintos beruházással.

Nyemcsok Zoltán Gábor, a Dolcetta Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen elmondta: a harmincéves múltra visszatekintő békéscsabai cég közel százféle édesipari terméket gyárt, mintegy száz dolgozójuk van. A beruházással megduplázzák a termelési és logisztikai kapacitásukat, emellett terveik között szerepel a dolgozói létszám bővítése is.

Herczeg Tamás (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője hozzátette: a Dolcetta Kft. a szaloncukor-gyártásnak köszönhetően a Kárpát-medencében is már piacvezetőnek számít.

Kiss Attila, a Nagyhegyesi Takarmány Kft. ügyvezető igazgatója többek között arról beszélt, hogy a vállalat 1993-ban alakult, tevékenységét takarmánygyártással, gabonaszállítással kezdte, ezt bővítették később hobbiállat-eledel gyártással.

Tavaly a vállalat árbevétele elérte a 14 milliárd forintot, idén 17-18 milliárd forintra számítanak. Az árbevétel 75 százaléka exportból származik, fő piacuk Románia. Mintegy 250 embert foglalkoztatnak, újabb munkahelyek létesítését tervezik a jövőben.

Kovács Gergely, Hajdúszoboszló alpolgármestere szerint Nagyhegyes elhelyezkedését tekintve viszonylag kiváltságos helyzetben van, a Hajdúszoboszló-Hortobágy-Debrecen urbanizációs háromszögének közepén van ugyanis.