Hasznos a jégkármérséklő-rendszer, felére csökkent a jégkár

Agro Napló
Hasznos a jégkármérséklő-rendszer, mivel  felére csökkent a jégkár a védekezés nélküli utolsó évhez képest – hangzott el november elején a  Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárminisztérium (AM) közös sajtótájékoztatóján, amelyet a témáról rendeztek.
Győrffy Balázs és Feldman Zsolt, fotó: NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrárminisztérium által üzemeltetett rendszernek köszönhetően 2019-ben mindössze 37 ezer hektárra jelentettek be jégkárt a gazdák, a jégkár aránya pedig csupán 12 százalék volt a mezőgazdasági károkon belül – közölte Győrffy Balázs, a NAK elnöke. Hozzátette: míg korábban ez az arány többször is elérte a 37 százalékot, most a statisztikák szerint az elmúlt 5 év átlagához viszonyítva ez az arány kevesebb, mint a felére csökkent.

Jelezte: a mostani az adatok ugyan még csak a bejelentett károkat tükrözik - a tényleges kárkifizetésekről csak jövőre lehet biztosat mondani -, de nyugodtan állítható, hogy az országos jégkármérséklő-rendszer második évében is több milliárd forint kárt előzött meg csak a mezőgazdaságban. Így ebben az összegzésben nincsenek benne más gazdasági ágazatok és a lakosság „nyeresége” e téren.

Beszélt arról is, hogy a NAK az országos jégkármérséklő-rendszer működtetését az idén már április 15-én elindította. Így az országos jégkármérséklő-rendszerben a védekezést végző talajgenerátorok a szeptember végéig tartó védekezési szezonban országosan 101 napon kaptak riasztást. A megyei adatokat vizsgálva kiderült, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye a csúcstartó, ahol 447 órát, míg Győr-Moson-Sopron megyében 227 órát üzemelt az országos jégkármérséklő-rendszer.

Hangsúlyozta: a jégkár aránya az összes bejelentett mezőgazdasági káron belül 2018-ban és 2019-ben 13 százalék alatt maradt, míg a 2015-2017-es átlag 32 százalék felett volt: Így a statisztikák szerint a jégkármérséklő rendszer használata nélküli időszak átlagához viszonyítva, ez az arány több mint 60 százalékkal csökkent.

A NAK elnöke felidézte azt is, hogy az idén még a tavalyinál is szélsőségesebb időjárás miatt az összes zivatarhoz tartozó kárbejelentés közel kétszeresére - 90 százalékkal - növekedett: 2018-ban 45 500 hektár, 2019-ben pedig 85 000 hektár volt. Idén a jégkár arány a zivatarkárokon belül a 2018-as mintegy 50 százalékról 44 százalékra csökkent, ugyanez az arány 2015-2017-ben több mint 84 százalék volt.

„A fokozott védekezés ellenére az ország néhány pontján természetesen hullott jégeső. Nincs ugyanis olyan technológia, amellyel teljes mértékben kiküszöbölhető ez az időjárási jelenség. A rendszer hatékonyságát ismerve azonban kijelenthető, hogy az országos jégkármérséklő-rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket” – mondta Győrffy Balázs.

Magyarországon Európa legfejlettebb és legösszetettebb mezőgazdasági kockázatkezelő rendszere működik – emlékeztetett az AM agrárgazdaságért felelős államtitkára. Feldman Zsolt kiemelte: ezen a területen olyan fejlődési pályát tűztek ki célul, amely ma már több, mint 3 milliárd forintos kárenyhítési alappal, a Vidékfejlesztési Programban (VP)  a mezőgazdasági biztosításokhoz nyújtott díj támogatással, egy Európában egyedülálló országos lefedettségű jégkár-enyhítési rendszerrel rendelkezik.

Az országos rendszer kiépítésére a Vidékfejlesztési Program nyújtott lehetőséget, amelynek keretében 1,8 milliárd forint összegben - uniós forrásokat is felhasználva – a NAK koordinációjában kiépült az országos talajgenerátoros jégkármérséklő rendszer 2018 tavaszán. A rendszer működtetésének finanszírozása az agrártárca segítségével történik. Évente ugyanis legfeljebb 1,5 milliárd forintot biztosítanak a Kárenyhítési Alapból erre a célra a NAK számára.

Kiemelte: a talajgenerátoros jégkármérséklő-rendszer működtetése miatt 1 milliárd forinttal csökkentek a Kárenyhítési Alap jégkárok után kifizetett kiadásai. Emellett pedig több tízmilliárd forintos kártól védte meg a rendszer a mezőgazdaságot, valamint a lakossági és önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat és eszközöket, ipari létesítményeket is.  A rendszer működésének hatékonyságágát az is jól mutatja – hangsúlyozta Feldman Zsolt -, hogy  a biztosítók jégkár kifizetései is csökkentek. Hiszen 2017-ben még ez az összeg mintegy 6,3 milliárd forint volt, addig tavaly ez 3,2 milliárd forintot tett ki. Azaz a biztosítók kifizetése ezen a területen gyakorlatilag megfelelődött a termelők számára – fűzte hozzá az államtitkár.

Győrffy Balázs az Agro Napló kérdésére elmondta: a NAK-nak csak alkalmanként – az időjárási anomáliák nagyságától függően – kell hozzájárulnia anyagiilag az országos jégkármérséklő-rendszer működtetéséhez. A működési költségek fedezésére elegendő az agrártárca által biztosított forrás. A rendszer fejlesztésének lehetőségeiről pedig azt mondta el, hogy az alapvetően megfelelő koncepció mentén valósult meg, de az úgynevezett „finom hangolások” a rendszerben folyamatosak, hogy annak működése a lehető leghatékonyabb legyen.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!