2024. április 20. szombat Tivadar

Hatalmas fejlesztések a Kecskeméti Konzerv Kft.-nél

Agro Napló
Elkészült a Kecskeméti Konzerv Kft. raktárcsarnoka a Nagyvállalati Beruházási Támogatás program keretében. A kb. 3,3 milliárd forintos fejlesztéshez 1,2 milliárd forintos állami támogatást kaptak.
Fotó: Banczik Róbert, Hiros.hu

Mintegy két év alatt, 1,2 milliárdos kormányzati támogatással (Nagyvállalati Beruházási Támogatás) valósult meg a Kecskeméti Konzerv Kft. legújabb fejlesztése. Az emelkedő költségek miatt a 3,3 milliárd forintot is meghaladó beruházás keretében elkészült többek között egy új, 9300 négyzetméteres raktárcsarnok, újabb kutat fúrtak, fejlesztették vízkezelési rendszerüket, de például új dobozméretet is bevezettek, sőt 10 darab kukoricamorzsoló gépet is vásároltak – értesült a Hiros.hu közleményéből az Agro Napló.

A mai (keddi) átadó ünnepségen az önkormányzatot Gaál József alpolgármester képviselte, aki Kecskemét gazdaságának egyik legfontosabb zászlóshajójának nevezte a társaságot.

Fotó: Banczik Róbert, Hiros.hu

„A 2005-ös alapítás óta a cég megháromszorozta árbevételét, a foglalkoztatottak száma a duplájára nőtt. A társaság saját tőkéje pedig a 27-szeresére növekedett. Fontos megemlíteni azt is, hogy a Kecskeméti Konzerv Kft. mecénási szerepe is jelentős a megyeszékhely életében”

– hangsúlyozta beszédében Gaál József alpolgármester.

Mint a rendezvényen elhangzott, a társaság termékeinek 98 százalékát külföldön értékesíti. Raktáraikat évente 3000 kamion hagyja el, amelyek főként az Európai Unió országaiba szállítják készítményeiket, de Izrael, Japán és Törökország is célpiacaik között van. Az előállított termékeik 80 százalékát kereskedelmi hálózatok veszik meg tőlük.

Fotó: Banczik Róbert, Hiros.hu

„Mezőgazdasági partnereink a zöldségtermesztés krémjét adják. 50 termelőtől szerezzük be a csemegekukorica alapanyagot, amelyből naponta 2 millió darab konzervet állítunk elő. A zöldborsóból pedig napi egymillió doboz terméket állítunk elő. A feldolgozási szezonban, júniustól októberig mintegy 600 családnak adunk biztos megélhetést”

– hangsúlyozta a rendezvényen Kovács János, a Kecskeméti Konzerv Kft. ügyvezetője.

A társaság 2017-ben az európai igények alapján száraztermékek gyártását is megkezdte a fehérbab, vörösbab és csicseriborsó felhasználásával. A cégvezető hangsúlyozta, hogy 2017 óta mintegy 11 milliárd forint értékben hajtottak végre fejlesztéseket.

A beruházás átadóján Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta, hogy az elmúlt 12 évben 30 százalékkal nagyobb lett a magyar élelmiszeripar kibocsájtása. A tárcavezető hangsúlyozta azt is, hogy az Európát sújtó háború és gazdasági válság ellenére Magyarország képes magát ellátni jó minőségű termékekkel és kellő mennyiségű élelmiszerrel is.

Fotó: Banczik Róbert, Hiros.hu

„A Kecskeméti Konzerv Kft. láthatóan egy dinamikus növekedési pályán van. A csemegekukoricában kiemelkedő helyet foglalunk el a világgazdaságban, és nem szeretnénk ezt a jövőben sem alább adni. Azon vagyunk, hogy ezt a pozíciót megerősítsük és beszálljunk továbbra is azokba a fejlesztésekbe, amelyek ezt erősítik”

– hangsúlyozta köszöntőjében Varga Mihály pénzügyminiszter.

A tárcavezető a cégnek biztosított 1,2 milliárdos kormányzati támogatás kapcsán reményét fejezte ki, hogy ez által bővülnek a gyár kapacitásai és tovább tud erősödni a Kecskeméti Konzerv Kft. exportképessége. Varga Mihály a rendezvényen a kecskeméti beruházást is lehetővé tevő Nagyvállalati Beruházási Támogatás programjának folytatását ígérte.

Videó: Youtube/Kecskeméti Televízió

(Forrás: Hiros.hu)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!