Heti fókusz: Kiemelkedő terméspotenciál – nézzük ilyen szemmel a búzafajtákat!

Agro Napló
Mit ajánlanak a nemesítő cégek a nagy termőképességű búzafajtát kereső gazdáknak? A válaszokért kattintson!

Kiemelkedő terméspotenciál – nézzük ilyen szemmel a búzafajtákat!

A hozzászólásokért kattintson!

Farkas-Csamangó Tamás
Agromag Kft.
Steinmacher László
BETAMAG-TRADE Kft.
Fehér Gyöngyi
Caussade Semences Hungary Kft.
Cseuz László
Gabonakutató Nonprofit Kft.
Virágné Pintér Gabriella
Isterra Magyarország Kft.
Bene Zoltán
Karintia Kft.
Varga Gábor
SAATEN-UNION Hungária Kft.

Farkas-Csamangó Tamás (Agromag Kft.) 

A gazdaság adottságainak megfelelően megválasztott fajtával nagymértékben befolyásolható a búzatermesztés sikeressége. A fajtaválasztás során célszerű a termesztési körülményeket figyelembe venni és ennek megfelelően több lépcsőben kiválasztani a termeszteni kívánt fajtát. Extenzív termesztési körülmények között érdemes a sikeresség jegyében az ellenálló- és alkalmazkodóképességet szem előtt tartani, majd csak azután a termőképességet preferálni. Intenzív körülmények közötti termesztés során fordított a helyzet, ebben az esetben nagy hangsúlyt lehet fektetni a termőképességre, majd azután az egyéb tulajdonságokat figyelembe véve célszerű szelektálni a szimpatikus fajták között. A kiválasztott fajtáknál minden esetben ajánlatos a minőségi paramétereket is figyelembe venni, mert az azonos termésszintet ígérő, de jobb minőségű fajta termését nagy valószínűséggel könnyebben lehet majd értékesíteni. Nézzük, hogy milyen nagy termőképességű búzákat tud ajánlani az Agromag Kft.!

Az Agromag Kft. egyik jól bevált, nagy termőképességű fajtája az NS 40S, amelynek talajtól és évjárattól függetlenül több évben volt már 10 t/ha feletti eredménye is. 2017-ben a jánoshalmi bemutatósorban 9,58 t/ha termésátlagot produkált, amelyhez 29,6 %-os sikér társult. Kisparcellás kísérletben Kompolton 10,78 t/ha termést hozott. 2018-ban Kiskunlacházán 9,7 tonnás termésátlaggal fölényesen az első lett az 59 fajtából álló bemutatósorban. A gombabetegségekkel szemben közepes ellenállóságot mutat. Sikértartalma és sikérminősége általában közepes, de hosszú érési időszak esetén képes jobb minőségi paramétereket produkálni.

Az NS 40S utódjának szánt NS Obala intenzív körülmények között rendkívüli terméseredményekre képes. 2017-ben Kompolton 10,28 t/ha termésátlagot ért el a kisparcellás kísérletben. Korai érésű fajta, ideális szárszilárdságú, jó ellenálló és alkalmazkodó-képességű búza. Kiváló télállóságának és szárazságtűrésének köszönhetően jó a termésbiztonsága. Kitűnő a betegség-ellenálló képessége, különös tekintettel a lisztharmatra. Az átlagnál kevésbé érzékeny a termőhelyre, ezért a gyenge és a jó talajokra egyaránt ajánljuk.

A Babona nem csak egy simán nagy termőképességű fajta, hanem a kiemelkedő terméspotenciálja mellé az átlagosnál jobb beltartalmi értékek társulnak. Minden évben a legnagyobb termésű malmi minőségű búza a fajtasorinkban. 2017-ben a jánoshalmai bemutatóban 34,1 %-os sikér mellett 9,07 t/ha termésátlagot hozott. 2018-ban a bemutatósorokban Jánoshalmán és Kiskunlacházán is az élmezőnyben végzett, mindkét helyen meghaladta a 8 tonnás termésátlagot. Gabona lisztharmatra a közepesnél fogékonyabb, sárga levélfoltosságra átlagosan fogékony, míg a legveszélyesebb betegségekre, a vörös- és sárgarozsdára csaknem teljesen rezisztens. Fuzárium-ellenállósága is jobb az átlagosnál.

A Lidka száraz és nedves években egyaránt az egyik legnagyobb termést adó fajta. A Bács-Kiskun megyei bemutatósort rendszerint megnyeri. Jánoshalmán 2015-ben 10,71 t/ha; Felsőszentivánon 2016-ban 10,46 t/ha; Jánoshalmán 2017-ben 9,24 t/ha és 2018-ban 8,2 t/ha termésátlaggal lett az első. Télállósága, szárazság- és csapadéktűrése kiemelkedő. Rozsdákkal szemben jó ellenállósággal rendelkezik, gabonalisztharmat és DTR iránt közepesen fogékony. Nyersfehérje-tartalma 12–13%. Sikértartalma közepes, de az egyik legjobb a kiemelkedő termésű fajták közül (29–30%), mely késői fejtrágyázással tovább növelhető.

Az Agromag Kft. igyekezett az őszi búza fajtaválasztékát korszerűen, a termesztési igények figyelembevételével összeállítani. A fajták a megbízható termőképességüknek és a nagyon jó alkalmazkodóképességüknek köszönhetően kiválóan használhatók szélsőséges körülmények között is. Válasszon az Agromag Kft. remek biológiai hátterű fajtái közül, adja hozzá szakértelme legjavát és gyönyörködjön a termésben! Sikeres búzatermesztést kíván az Agromag Kft.

További információ:
www.agromag.hu

Steinmacher László (BETAMAG-TRADE Kft. – KWS kalászos képviselet) 

Először is nézzük meg alaposabban, mit is értünk kiemelkedő terméspotenciál alatt? Kiemelkedő terméspotenciál, nagy termőképesség, átlagon felüli termőképesség, bőtermő, stb. Jól csengő szavak, mondhatnánk az elmúlt évek kulcsszavai ezek, hiszen mára – ezen koncepciónak megfelelően - teljes mértékben átrajzolódott a hazai fajtaválasztás, a piacon eladható fajták köre és a nemesítő házak piaci részesedései. Ezeket a jelzőket mára kivétel nélkül minden nemesítő használja és ezen tulajdonságok ráaggatásával próbálja meg versenyhelyzetbe hozni az általa nemesített fajtákat, megnehezítve a termelők döntéseit. 

A KWS 2010-ben az elsők között jelent meg francia nemesítésű, nagy termőképességű búza fajtáival a hazai búza vetőmag piacon. Ekkor még magas malmi minőségre és alacsony/közepes szemtermésre képes jellemzően hazai és néhány külföldi fajta dominálta a hazai búza vetőmag piacot. A fehérje és sikértartalom és az egyéb speciális malomipari tulajdonságok (stabilitás, energia) szempontjából kétségtelenül Európa egyik legjobb minőségű búzáját állítottunk elő és ezt rendre alacsony áron meg is vásárolta a magyar termelőktől a feldolgozó ipar. Ezzel szemben az általunk ajánlott bőtermő francia fajták országos átlagban minimálisan 1-2 tonnával magasabb (sok esetben ennél több) hektáronkénti szemtermésre voltak képesek, lényegesen gyengébb beltartalom mellett.

Menjünk vissza egy kicsit az időben! A rendkívül nagyszámú piacon lévő búzafajta, az eltérő termőhelyi adottságok és termesztés technológiák miatt nem voltunk képesek nagy mennyiségben, homogén export árualapot megtermelni. A problémát már akkor (is) a heterogén minőségek okozták, aki magas minőségű búzával akarja ellátni Európát, vagy a Földközi-tenger térségét, az ezt nem engedheti meg magának! A heterogén minőségek, kicsi tételek következtében a kereskedők ügyesen nyomták le az árakat, hiszen miért is fizettek volna 100-200 tonna javító magyar búzárt magas árat? Meggyőződésem, hogy a magyar termelők tömegesen azért fordultak el a magas minőségű termény termelésétől és kezdték az akkor még kizárólag külföldi (francia, német) nemesítésből elérhető bőtermő fajtákat használni, mert megelégelték, hogy a kiváló minőségű terményeiket a kereskedők, malmok rendre alacsony áron veszik át és még ha volt is egy nagyobb tétel egyben, mindig találtak egy olyan paramétert, ami abban az évben pont nem volt jó (Zeleny-index, farinográf érték, szedimentáció, sikérterülés, alveográf, P/L, W). Ezek a paraméterek arra voltak jók, hogy az átvevők olcsón jutottak magas minőségű alapanyaghoz és az extra jövedelmet ők realizálták, ez volt a lényeg. Ebből lett elege a termelőknek, hiszen magas minőséget termelve - teljesen jogosan - ők akarták az extra jövedelmet megkeresni! Ebben a piaci helyzetben teljesen logikusan döntöttek a termelők és az egyszerűbb utat választva takarmány/euro búzát kezdtek termeli. Mi pont ebben az időszakban kezdtük meg az első, SIRTAKI fajtanevű búzafajtánk értékesítését Magyarországon. Emlékszem, csak a mennyiség volt a lényeg, a minőséggel senki nem foglalkozott! Nem volt baj a 10-es fehérje, a 20-as a sikér „úgy adja minta kukorica', azaz korábban elképzelhetetlen 100 mázsa volt a hozam hektáronként. Az értékesítés is egyszerűbbé vált, levontak 3%-ot a súlyból és kifizették takarmány áron a 8-10 tonna hozamú termést. Nem volt stressz, nem volt vita, sőt a hektáronkénti jövedelem még magasabb is lett, tehát többet lehetett bőtermő fajta termelésével keresni!

A helyzet mára az, hogy nagyobb volumenben vásárolnak külföldi nemesítésű, kiemelkedő terméspotenciállal rendelkező fajtákat a hazai termelők, mint hazai nemesítésűt. A hazai nemesítők későn ébredtek, nem vették észre a piaci jeleket, ezért lemaradtak. A helyzet abból a szempontból is változott, hogy a ma már bőtermő fajtákkal szemben is elvárjuk a malmi minőséget! A termelőknek ma már nem kell választani a magas termőképesség és a malmi minőség között, a mai kiemelkedő terméspotenciállal rendelkező fajták (VYCKOR, SANTORIN) malmi minőségre képesek, kompromisszum nélkül!

További információk fajtáinkról:
www.kws.hu

Fehér Gyöngyi (Caussade Semences Hungary Kft.) 

Genetikai potenciál – az az elméleti érték, amit a fajta teremni tudna, ha minden igényét kielégítenénk. A jelenlegi búzafajták mesterséges körülmények között, fitotronban elért maximális termés szintje kb. 15,0 t/ ha. Üzemi körülmények között, a nemesítők által elért maximális genetikai potenciál elérése a cél. Egy fajta értékét az adja, ha a benne rejlő genetika az éghajlat, talaj, évjárat, agrotechnika egyenként vagy együttesen járulnak hozzá genetikai potenciáljának maximalizálásához adott termesztő helyen. Így tehát minden esetben számolnunk kell adott fajta ökológiai, agroökológiai és a termőhelyi terméspotenciáljával, melyek mindegyike más értéket mutathat. A cél, hogy a gazdálkodás szempontjából legstabilabb ponton erősítsük a fajta genetikai képességét. A CAUSSADE SEMENCES kiemelten nagy hangsúlyt helyez azon fajták nemesítésére, melyek a különböző éghajlati adottságú területeken stabilan megőrzik magas termésszintjüket.

A SOFRU CS és a SOLVEIG CS az elmúlt 4 évben bebizonyította, hogy hazánkban kifejezetten magas hozamokra képes, alkalmazkodó fajták.

SOFRU CS

SOLVEIG CS

Milyen alapokon nyugszik a SOFRU CS és a SOLVEIG CS hazai magas termésszintje? A SOFRU CS és a SOLVEIG CS francia genetikai alapjának köszönhetően a rozsda és egyéb termény értékét csökkentő gombafertőzésekkel szemben természetes toleranciával bír. Klímánkon tapasztalható hő és aszály stresszel szemben igen toleránsak, így a szélsőséges időjárású és adottságú területeken is megbízhatóan teremnek. A kérdés, hogy egy-egy régió adottságai mellett a gazda mennyit tud ebből a maga javára felszínre hozni.

SOFRU CS

Mind a SOFRU CS mind pedig a SOLVEIG CS agro-ökológiai potenciálja magas. Különböző termelési színvonalon eltérő gazdálkodási körülmények között is produkálni képes fajták.

Természetesen a bennük rejlő genetikai potenciál jobb kihasználásához nélkülözhetetlen a jó minőségű vetőmag. A CAUSSADE SEMENCES HUNGARY Kft több éve hazai előállításból, hazai termelők segítségével állítja elő és forgalmazza kalászos vetőmagjait. Ez egyben szolgálja a fajtáink adaptációs tulajdonságát is.

Előnyös, közepes magasságú szalmaszáruk viharos időjárás esetén sem dől meg. A SOFRU CS szálkás kalászait ma már a dunántúli és alföldi termelők egyaránt kedvelik ellentétben a kalászosokban is kárt tevő, nagy számú, felszaporodott vad állománnyal.

Fontos szempont a tápanyag utánpótlás és növényvédelem kérdése is. Bár viaszos levelű fajtáink a betegségekkel szemben is állóképesek, ennek ellenére a lomb és kalász védelem nélkülözhetetlen. Azok mértéke és mennyisége szintén nagyban befolyásolja az elérhető maximális termésszintet. Cégünk fő törekvése, hogy a termőhelyi adottságokhoz a legalkalmasabb fajtát és az ahhoz igazodó termesztés technológiát ajánlja termelőinek.

A rugalmas, alkalmazkodó, nagy termőképességű SOFRU CS és a SOLVEIG CS kiválóan termeszthetőek a hazai általános adottságok mellett. A terméspotenciáljuk maximális kiaknázásának fontos pillére a növények igényeinek minél teljesebb körű kiszolgálása.

Erre kiváló példákat adtak együttműködő partnereink is, akiknek idén sem okoztak csalódást a CS búzák, tritikálé és a JUP árpa sem. Az idei terméseredmények folyamatosan sorjáznak. Néhányat örömmel osztunk meg minden kedves olvasóval itt és a honlapunkon, facebook oldalunkon egyaránt.

A CAUSSADE SEMENCES vetőmagkatalógusa letölthető ide kattintva.

További információ:
www.caussade-semences.hu

Cseuz László (Gabonakutató Nonprofit Kft.) 

Az idén 95 éves Gabonakutató Nonprofit Kft. immár több mint fél évszázada foglalkozik búzanemesítéssel. Az ötven év alatt 93 kenyérbúza, 10 durumbúza, továbbá egy tönkölybúza fajtánkat ismertek el. Közülük sok piacvezető volt – GK Öthalom, GK Kalász, GK Élet, GK Békés vagy GK Csillag – nagy termőképessége, kiváló betegség ellenálló képessége, vagy éppen kiváló pék- és tésztaipari tulajdonságai miatt.

Köztudott, hogy a nagy terméspotenciál és a kiváló kenyérsütési minőség negatív korrelációban áll egymással. Ezt a korrelációt nehéz – ha nem lehetetlen – megtörni. A jelenleg vetőmagpiacon szereplő nagy termőképességű fajták és hibridek ezért szinte kivétel nélkül alacsony fehérjetartalommal és legtöbbször gyenge minőségű sikérrel rendelkeznek. Ez fokozottan érvényes a búza hibridekre. Az is fontos szempont, hogy a termelők nem a hektáronkénti termést, hanem a hektáronkénti eredményt szeretnék maximalizálni. A tíz tonnás termés általában jelentősen többe kerül, mint a nyolc tonnás, ezért alkalmazkodnunk kell a helyi klimatikus- és talajadottságokhoz is. A Gabonakutató fajtái már harminc évvel ezelőtt is el tudták érni üzemi körülmények között a 10 tonnás termésátlagot (pl. GK Ságvári), ma sem a fajták terméspotenciálja az elsődleges terméskorlátozó tényező. Az agro-ökológiai tényezők mellett nagy súllyal esnek a latba az ökonómiai érvek is. Más részről nem szabad elfelednünk, hogy a megtermett búzát a termelők legtöbbször szeretnék eladni, ami egy 9-10 százalékos fehérje tartalom mellett általában nem könnyű feladat.

A szegedi nemesítési programból jelenleg két, hazai listán szereplő fajtát tudunk javasolni a kifejezetten nagy termőképességű fajtákat kereső gazdáknak, amelyek szélsőséges körülmények között is kiváló termőképességről tesznek tanúbizonyságot, ugyanakkor malmi felhasználásra is alkalmasak.

GK Szilárd, kiváló termőképességű malmi búza

Az első, kiváló termőképességű fajta a GK Szilárd. Középérésű, kitűnő szárszilárdságú, tar kalászú malmi búza kimagasló terméspotenciállal. Kalásza hosszú, orsó alakú, éréskor fehér, elhajló. Szemtermése kemény, piros szemű, 45-47g ezerszem tömegű. A szem fehérjetartalma átlagos búza agrotechnika mellett 12,5-14,5%, nedves sikér tartalma 28-32%. A fajta speciális tulajdonsága a tömött szárbél, amely a szárszilárdítás mellett előnyös a magasabb szalmatermés illetve jobb nedvszívó képességű, magasabb fűtőértékű szalma szempontjából. A GK Szilárd kórtani szempontból is megbízható, a legfontosabb levél- és kalászbetegségekkel (levélrozsda, sárgarozsda, kalászfuzárium) szemben a fajták átlagánál ellenállóbb. A fajta termesztői üzemi körülmények mellett 7,5-9,5 tonna hektáronkénti szemterméssel számolhatnak.

GK Arató, kiugróan magas terméspotenciál mellett malmi feldolgozásra is alkalmas

A másik, eltérő genetikai háttérből származó fajtánk a GK Arató. Pedigréjében nyugat európai fajták is szerepelnek, és noha a középérésű csoportba sorolható, a csoport legkésőbbi tagjai közé tartozik. Levélzete sötétzöld, és csaknem a szem éréséig zöld marad. Szárszilárdsága kitűnő, jól bokrosodik, kalásza szálkás, igen produktív. Szuper intenzív búza, terméspotenciálja kiugróan magas, a fajta termesztői üzemi körülmények között 8-10,5 tonna szemtermést takaríthatnak be. Magas termőképessége miatt produktivitásban a NÉBIH 3 éves tesztvizsgálata alatt a vizsgálatban szereplő hibridbúzákat is megelőzte, a három év átlagában a kontrolloknál 10,2%-al többet termett. Kiváló általános alkalmazkodó képességgel rendelkezik, nagy terméspotenciálja a szélsőséges körülmények között is megnyilvánul. Kórtani szempontból kiemelkedő tulajdonsága a sárgarozsdával szembeni ellenálló képessége, de a többi levél- és kalászbetegséggel szemben sem túlzottan fogékony. Szemtermése tetszetős, nagy (42-45g) ezerszem tömegű, 12,5-14% nyersfehérje és 24-27% nedvessikér tartalommal. Fehérje tartalma révén alkalmas mind takarmány, mind malmi feldolgozásra.

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. búzanemesítési programja több irányt is követ. Az ökológiai termesztésre alkalmas, a speciális célú búzafajták, a kiváló kenyérsütési minőséggel rendelkező, vagy éppen a keksz és ostyaminőségre alkalmas genotípusok mellett további nagy termőképességű, szuper intenzív fajták elismerése is várható a közeli jövőben.

További információ:
www.gabonakutato.hu

Virágné Pintér Gabriella (Isterra Magyarország Kft.) 

Az Isterra Magyarország Kft. kizárólagos forgalmazója a Florimond-Desprez cég által nemesített kalászosoknak. Kínálatunkban elsősorban a nagy termőképességű őszi búzák szerepelnek. Széles a választékunk az érésidő és a felhasználási cél szempontjából is. A fajtaösszetétel kiváló választási lehetőséget biztosít az intenzíven gazdálkodó termelők számára, de a gyengébb területeken dolgozó gazdaságok is megtalálják a számukra sikert hozó fajtákat.

Kimagasló termőképességgel az élen

Magyarországon hosszú évtizedeken keresztül kiváló minőségű búzákat termesztettek. Hagyományosan a magas sikér és fehérje tartalmú fajták voltak a piacvezetők. Erre most is képesek a termelők, de jelentősen megváltoztak a piacok. Az elmúlt évtizedben a magas minőséget nem fizeti meg a felvásárló. Ennek az egyik fő oka, hogy  többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült nagy tömegű, egységes árualapot biztosítani évről-évre.  A termelők pedig alkalmazkodtak a kialakult helyzehez. Számolnak, és a döntő érv a hektáronkénti árbevétel. A minőség és a mennyiség negatív korrelációban van, így ha éveken keresztül 4-8000 Ft a tonnánkénti felár a kiváló minőségű búza és a takarmánybúza között a döntés egyszerűnek tűnik. Ehhez a termelői elváráshoz alkalmazkodnak a nemesítők is, így egyre több nagy termőképességű fajta jelenik meg, és ezek között már több olyan  is van, mely malmi minőséget produkál.

Az elmúlt több, mint 15 év eredményei önmagukért beszélnek. Olyan búzafajták kiváló vetőmagjával látjuk el a termelőket, mint a Cellule vagy a Basilio (mindkettő KITE forgalmazásban). Ezek a fajták termés eredményeikkel, alkalmazkodó képességükkel egyre nagyobb teret hódítanak. A Cellule Magyarország második legnagyobb mennyiségben fémzárolt fajtája. A GOSZ-VSZT 2018. évi kísérletében a középérésű csoport legmagasabb termését érte el. A Basilio szintén a 2018-as GOSZ-VSZT kísérlet korai csoportjában végzett az élen. A fajta jóval 10 t/ha feletti termésével, koraiságával és malmi minőségével hódít a Közép-európai régióban.

Az újabb fajták közül kiemelkedik a Complice (IKR forgalmazásban), egy korai, magas hektólitersúllyal rendelkező búza. A 2018-as és az idei 2019-es évben is kimagaslóan szerepel, tavaly Szihalomban jóval 8 t feletti termésével és malmi minőségével tűnt ki. Ebben az évben 9 tonnát meghaladó eredménnyel zárt ugyanitt. Minden kísérletben a legjobbak között szerepel. Az Euclide fajtánk  a reneszánszát éli, az idei év aszályos időjárásához is kiválóan alkalmazkodott, stabil a termése eltérő termőhelyeken is.

Újdonságok a kínálatunkban

Az idei évben újdonságokkal is jelentkezünk. A Concret és a Mutic középérésű fajták, melyeknél a szárszilárdság és a betegség ellenállóság kiemelkedő terméssel párosul. A Concret szálkás, szárszilárdsága jóval átlag feletti. A Mutic kínálatunk első tar kalászú fajtája, bokrosodása kiváló, és a 10 t feletti termése mellé malmi minőséget produkál.

A tevékenységünk egyik legfontosabb eleme a zárt vetőmag termeltetési rendszer. Az ország teljes területén, több mint 40 szaporító gazdasággal dolgozunk együtt. Partnereink kiemelkedő termelési színvonalon gazdálkodnak, gyakran 9 t a fémzárolt vetőmag mennyisége hektáronként. Ennek a rendszernek az eredménye, hogy az elmúlt két évben a piacra kerülő II. fokú vetőmagok csírája átlagban is meghaladta a 95 %-ot. A sikerhez nem elég a fajta, elengedhetetlen a kiváló minőségű fémzárolt vetőmag.

További információ:
www.isterra-seeds.com

Bene Zoltán (Karintia Kft.) 

Az elmúlt évek során mondhatni divatszóvá vált a bőtermő jelző használata a kalászosok esetében. Tapasztalatunk szerint ugyanakkor kevés az a magas terméspotenciállal rendelkező genetika hazánkban ami méltó a bőtermő elnevezésre.

A Karintia Kft. a nemesítői hátterével együtt régóta felismerte ezt az igényt és ennek megfelelően stabilan teljesítő, bő termést adó, Pannon régióra nemesített fajtákat szerepeltet portfoliójában.

BALATON bőtermő, őszi búza fajtánk évről évre rászolgál a „tengernyi termés” szlogenre. Az akár 10 tonna feletti üzemi átlagot produkáló fajtánk már két alakalommal is megnyerte a NAK termésversenyét. A fajta egyik erőssége a koraiságában és termésstabilitásában rejlik.  A nemesítői szándék valósággá vált ezzel a fajtával, hiszen a Balatont már nemcsak hazánkban, hanem Európában, sőt a világ számos pontján eredményesen termesztik.

GAUDIO: A „szálkás Balatonként” elhíresült fajta, méltán rászolgált a jelzőjére. A kiemelkedő terméspotenciál mellett malmi minőséget produkál. Az idei évben a partnereink visszajelzése alapján nem igazán talált legyőzőre. A Gaudio bőtermő őszi búzával megtörni látszik azt a tévhit miszerint a szálkás fajták kisebb terméspotenciállal rendelkeznének.

BAROK :Nyugat-Európában is vetett, közkedvelt fajta, ugyancsak kiemelkedő terméspotenciállal rendelkezik. Minden olyan fontos paraméterrel rendelkezik, ami szükséges ahhoz, hogy nagy mennyiségű és stabil beltartalmú búzát termeszthessünk.

A Karintia kft meggyőződéssel vallja, hogy nem szabad csupán a termés mennyiségére hagyatkozni. Az elmúlt években nem egyszer fordult elő, hogy a felvásárlók a tömegesen beszállított alacsony fehérjetartalom miatt, vagy visszautasították a tételt, vagy pedig árlevonást alkalmaztak. A bő termés és magas minőség a modern genetikák esetén már nem álom.

MIDAS: A legbőtermőbb, magas minőséget produkálni képes fajtánkat azoknak a gazdáknak ajánljuk  akik nem szívesen kötnek kompromisszumot a minőség és a mennyiség között.

MAURIZIO: Legfrissebb és legmodernebb genetikájú fajtánkhoz az idei évi terméseredményeket és minőségeket látva komoly reményeket fűzhetünk. Az egy hektárról lehozható fehérjemennyiség esetén nehezen talál kihívóra.

Fontosnak tartjuk ugyanakkor megjegyezni, hogy azoknál a gazdaságoknál amelyeknek  adottságai és termelés intenzitása nem ad lehetőséget magas hozamokra, ott érdemesebb elgondolkodni a prémium minőséget adó fajták termesztéséről.

Érdemes sietni a fajtaválasztással. A Karintia Kft bőtermő és prémium fajtái iránt kiemelkedő a kereslet mutatkozik. Fajtáinkról a további részletekért kérjük keresse szaktanácsadóinkat az ország bármely pontján és látogasson el honlapunkra.

További információ:
www.karintia.hu

Varga Gábor (SAATEN-UNION Hungária Kft.) 

A termelési adottságainkhoz (termőhely és termesztéstechnológia) és elvárásainkhoz (termelési cél, jövedelemtermelő képesség, termésstabilitás) legjobban illeszkedő fajta kiválasztása jól mérhető információkon és tapasztalatokon alapuló, komoly és összetett munka.

Ugyan számos jellemző alapján ítéljük meg egy-egy fajta gyakorlati értékét, mégis valamennyi gazdasági növényfaj esetében a legfontosabb tulajdonságnak a termőképességet és az ehhez szorosan kapcsolódó termésstabilitást tekintjük. Gondoljunk csak arra az általában először feltett kérdésre: mennyit képes teremni az adott fajta, és évről évre számíthatok-e vele nagy hozamra?

Ezek a tapasztalatok megerősítik, hogy a termelési alap kiválasztásakor a termőképesség a termésstabilitással szorosan összeforrva – mint legfontosabb értékmérő – az árumag-kereskedelem aktuális piaci állapotától függetlenül örök téma, és meghatározó jelentőségű a fajtahasználattal kapcsolatos döntések meghozatalában. Hiszen a választott fajtával elérhető hozam és annak hosszú távú fenntarthatósága irányt mutat, bizalmat épít, megalapozza a gazdálkodó számára a reálisan kitűzhető termelési célt, és nem utolsósorban hatással van a termesztés intenzitására. Ezért a SAATEN-UNION Hungária Kft. nemesítési, technológiai és gyakorlati szempontból egyaránt egyedülálló, a legfontosabb értékmérők alapján jól szegmentált fajtákból felépülő őszikalászos-programot ajánl a gabonát termelő gazdaságok figyelmébe (1. ábra).

Sőt, a hagyományos fajtákon kívül cégünk a HySEED program segítségével immár nyolcadik éve a kiváló terméspotenciálú és kiemelkedő agronómiai hasznú hibridkalászosok elterjedésében is jelentős szerepet vállal. Meggyőződésünk, hogy aki a kalászos hibridek termesztése mellett dönt, az intenzív, tudatosan felépített és kellő évjárat-stabilitás mellett nagy hozamszintet megcélzó, korszerű termesztési rendszerrel dolgozhat. Tapasztalataink szerint intenzív technológiához jó hibrid dukál, és ez fordítva is igaz: a hibridekben rögzült sokoldalú előnyök kiaknázása érdekében a legkorszerűbb technológiákra van szükség. Az erre felkészült termelők növekvő számban választanak a nagy genetikai értékű, stabilan teljesítő, a környezeti stresszorokra jól reagáló és értékesíthető minőséget képviselő hibridek közül.

Közismert, hogy cégünk a Kárpát-medencei körülményekhez jól alkalmazkodó, hagyományos őszibúza-fajtákat is kínál, melyek megbízhatóan nagy hozammal, jó évjárat-stabilitás mellett termeszthetőek hazánkban. Ezen búzafajták esetében a nagy termőképesség elvárt alaptulajdonságnak számít, ezen túl számos fajtatípusunk a mennyiség és minőség zseniális kombinációját is kínálja. Viszont a konkrét választás során sohasem feledhetjük, hogy mint minden termelési folyamatban, a búzahibridek és a hagyományos fajták felhasználása során is alapelv a tudatos termesztés. Erre azért van szükség, hogy alkalmazkodni tudjunk a termesztési körülmények változásaihoz, és képesek legyünk a genetikai alapokat faj-, fajta- és területspecifikusan kiválasztani a kitűzött cél, azaz a fajtában rejlő maximális termőképesség kihasználása, a kiemelkedő terméspotenciál realizálása érdekében.

A SAATEN-UNION hibridkalászosvetőmag-katalógusa letölthető az alábbi képre kattintva.

További információ:
www.saaten-union.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!