Hogyan fejleszthető a kockázatkezelési rendszer a mezőgazdaságban?

Agro Napló
Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) idén kilencedik alkalommal, 2023. május 30-án rendezte meg éves workshopját, mely „A mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer 2022. évi tapasztalatai” címet viselte.

A rendezvény programterve a korábbiakhoz képest kibővült, a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer (MKR) 2022. évi működésének értékelése, valamit a 2023. évi eddigi tapasztalatok és a várható tendenciák áttekintése mellett nagy hangsúlyt helyezett az MKR I. pillérét jelentő agrárkárenyhítési rendszer továbbfejlesztési lehetőségeinek megvitatására. Az alapvetően személyes részvétellel tartott szakmai eszmecserén közel 40 szakember vett részt, az AKI kollégái mellett az Agrárminisztérium (AM), a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Miniszterelnökség illetékesei, az MKR négy pillére működtetésében meghatározó hatósági szervezetek (MÁK, Nébih, OMSZ, Lechner Tudásközpont), biztosítók, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) képviselői voltak jelen.

A résztvevők dr. Goda Pál, az AKI ügyvezető igazgatója köszöntő szavai után dr. Lámfalusi Ibolyától és dr. Áldorfai Györgytől hallhattak előadást a kockázatok kezelését célzó rendszer 2022. évi működésének tapasztalatairól. A jelzett évben elsősorban az aszály miatt komoly károk keletkeztek a mezőgazdaságban, és rekordszámú kárbejelentést nyújtottak be a gazdálkodók az agrárkárenyhítésben, valamint a díjtámogatott biztosítások rendszerében egyaránt. A két pillérben együttesen több mint 100 milliárd forint kártérítés kifizetésére került sor, amihez az I. pillérben külső forrásbevonásra is szükség volt. A IV. pillérben, azaz a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerben a kompenzációs kérelem benyújtására jogosult ügyfelek 38 százaléka kapott kifizetést, összesen 519 millió forint értékben. A kifizetett összeg elsősorban az állattenyésztés kockázatait mérsékelte, az ügyfelek 90 százaléka sertéstartással, baromfitartással, illetve tejtermeléssel foglalkozott.

A tavalyi év áttekintését dr. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkárának előadása követte, a szakpolitika kihívásairól itthon és külföldön. Mondanivalójában megfogalmazta, hogy a klímaváltozás hatására a kockázatkezelési rendszerek finanszírozása mindenhol egyre nehézkesebb. A tagállami gyakorlatok elemzésével és azok alapján a hazai rendszer újragondolása egy kétlépcsős reform keretében valósulhat meg – értesült az Agrárközgazdasági Intézet közleményéből az Agro Napló.

A program második felében az agrárkárenyhítési rendszer továbbfejlesztését célzó műhelymunkát dr. Goda Pál moderálta. Az AKI ügyvezető igazgatója a 2022. évvel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy habár az nem tekinthető átlagos évnek, a jövőben hasonló kilengések várhatóan előfordulnak, amire a rendszert fel kell készíteni. Az AKI munkatársai a befizetések és kifizetések összehangolását, ezáltal az agrárkárenyhítési rendszert az egyensúly irányába terelő módosítási javaslatokat, és modellszámításokat vázoltak fel. A jelenlévők hozzászólásaikban fejthették ki az elhangzottakkal kapcsolatos észrevételeiket. Noha a résztvevők véleménye megoszlott abban, hogy milyen elvek mentén érdemes a kárenyhítő hozzájárulást meghatározni vagy a kárenyhítő juttatások nagyságát korlátozni, a változtatások szükségességében egyetértés mutatkozott. Számos ötlet, javaslat hangzott el továbbá azzal összefüggésben, hogy az esetleges anomáliákat milyen módon lehetne feloldani, ezáltal igazságosabbá tenni a rendszert.

A tervek szerint 2024-ben is megrendezésre kerülő szakmai összejövetel jelentőségét az adja, hogy lehetőséget teremt az agrárirányítás, a hatósági szervezetek, az érdekképviselet és a biztosítók, valamint a kutatóintézet számára, hogy közösen rátekintsenek a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer működésére, és eszmecserét folytathassanak a felhalmozott ismeretek, tapasztalatok szintetizálása érdekében.

(Forrás: AKI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kevesebb lett a húsevő?

Kevesebb lett a húsevő?

Tavaly kevesebb állatot vágtak le a vágóhídakon, mint az előző évben – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!