Húscéh: Hasznos volt az áfacsökkentés

Agro Napló
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szakmai egyeztetést folytatott a hazai kis-, és közepes húsipari vállalkozásokat tömörítő Vállalkozó Húsiparosok és Húskereskedők Szövetsége, azaz a Húscéh képviselőivel.

A megbeszélésen az sertéshúspiac aktuális helyzetét vitatták meg a felek. Az orosz embargó érzékenyen érintette a sertéságazatot is. A jelenlegi túlkínálati helyzetben nagy segítséget jelentett az ágazat számára a sertés tőkehús áfájának 5%-ra csökkentése, amely nélkül most a termelők és a hazai feldolgozóipar helyzete is lényegesen nehezebb lenne. További segítséget jelentett az ágazatnak a koca állatjóléti támogatások bevezetése is.

Jelenleg a legnagyobb problémát az uniós szinten érzékelhető árutöbblet, a jelentős importnyomás okozza. Az Európai Bizottság válságintézkedései – a sertéshús tárolásának támogatása – nem oldották meg a többletek által okozott piaci feszültséget, a kieső orosz piac által korábban felvett mennyiségek harmadik országokba történő exportjához pedig nincs támogatás, így a túltermelés nagyrészt a belső piacot terheli. Magyarországon jelentős mértékben megnőtt a spanyol import sertéshús aránya, amely a hazai előállításnál alacsonyabb áron érkezik.

Megköszönve az eddigi lépéseket a Szövetség tagjai kérték, hogy a kormányzat tegyen további erőfeszítéseket a feketegazdaság visszaszorítására és az áfacsökkentés minden húsféleségre való következetes kiterjesztésére.

A tisztességes piaci szereplők védelme érdekében az importált termékek fokozott ellenőrzésére van szükség úgy élelmiszerbiztonsági, mint adózási szempontból. Mindemellett jobban ki kell használni a fejlesztési források elosztásában, a közösségi marketing alkalmazásában, valamint az ágazat szervezettségének fokozásában rejlő lehetőségeket.

Forrás: FM Sajtóiroda

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Csak átmeneti volt a húsárcsökkenés

Csak átmeneti volt a húsárcsökkenés

Május közepén már megállt a húsár csökkenése. Az élő sertés ára a járvány alatt elérte mélypontját, az átlagosan 400 forintos kilónként árat, de már i...

Hamarosan drágulhat a hazai sertéshús

Hamarosan drágulhat a hazai sertéshús

A fogyasztói árak fokozatos, de később akár robbanásszerű emelkedését is okozhatja az afrikai sertéspestis – írta a Magyar Nemzet. Magyarország profit...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!