MENÜ

Huszonötezres sikert hozott a Gazdanapok

2017.08.16.

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott le hétvégén az idei Szentlőrinci Gazdanapok. A tavalyihoz hasonlóan körülbelül huszonötezren látogattak el az eseményre a három nap alatt, tudta meg a bama.hu Pohl Mariettától, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatójától.

 

– A kiállítók száma a terület adottságai miatt idén is nagyjából négyszáz volt, jövőre strukturális változtatásokkal szeretnénk növelni a létszámot – mondta el az igazgatónő. A látogatók és a kiállítók visszajelzései alapján is sikeresnek mondható a rendezvény, utóbbiak közül többen arról számoltak be, hogy már a három nap alatt partnerséget kötöttek egymással, sőt volt, akik között üzleti megállapodás is létrejött.

A legnépszerűbbnek idén a gépbemutatók bizonyultak, az előző évekhez képest sokkal több látogatót vonzottak. Ehhez hasonlóan a mozgásban lévő szerkezetek is felkeltették a résztvevők érdeklődését: nem egyszer fordult elő, hogy felbukkant a standok körül például egy-egy távirányítós fűnyíró, de a láncfűrésszel helyben faragás is különlegesnek számított.

 

20690284_813685492131533_4727313561948623571_k

 

A Gazdanapok keretén belül rendezték meg idén is a Szentlőrinci Vágtát, a Nemzeti Vágta egyik előfutamát. Az első helyen Szentlőrinc színeiben Bagonyi Gergely végzett, a nyertes ló neve Déva Szándék, tulajdonosa Illés József Szentlőrincről. A második helyezett Sellye színeiben Bányavölgyi Donáta lett, a ló Szélvész névre hallgat és tulajdonosa szintén Illés József. A harmadik helyet Kővágószőlős színeiben Tankó József nyerte el, a bronzérmes ló neve Néró, tulajdonosa pedig Tankó József Keszüből. A 6. Szentlőrinci Vágta három versenyzője a fenti sorrendben képviseli a helyiségeket a Nemzeti Vágtán szeptember 15–17. között, Budapesten.


XXIV. Szentlőrinci Gazdanapok kiállítási díjai

 

NAGYDÍJAK

Megnevezés A díjazott kiállító neve Indoklás
A XXIV. Szentlőrinci GAZDANAPOK
NAGYDÍJA
HORNYÁK ISTVÁN A világszinten ismert chili szósznak helyi innovatív jelleget tudtak adni.
"Tökéletesen beleillesztették a "betyáros szentlőrinci virtust"!
Abszolút egyedivé varázsolták az ízvilágot, semelyik másik szószhoz nem hasonlítható, nem másoltak, utánoztak semmit, egyedülálló ízvilágot kölcsönözve a szentlőrnci chili szósznak.
A XXIV. Szentlőrinci GAZDANAPOK
ÉLELMISZERIPARI NAGYDÍJA
Komlói Tésztagyártó Szociális Szövetkezet 2015. évben a STAR MUNKAPROGRAM  keretében indult, ma már Szociális Szövetkezeti formában működik, saját tésztagyártásuk 100 %-ban magyar terméket állítanak elő és 7 főnek biztosítanak ezzel  a hátrányos helyzetű Komlói térségben munkát. 
A XXIV. Szentlőrinci GAZDANAPOK
INNOVÁCIÓS NAGYDÍJA
FITOPEDON KUTATÓ, FEJLESZTŐ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft.  Eredendő értékeken alapuló optimális növénytermesztés újraélesztéséért
A XXIV. Szentlőrinci GAZDANAPOK
MEZŐGAZDASÁGI NAGYDÍJA
PÉCSI AGROKER KFT. OPALL-AGRI HEKTOR  4 vasú 3 méteres lazító csöves-pálcás hengerrel, hidropneumatikus kötésbiztosítással. Újszerű megközelítés a mély talajművelésben, a különböző talajszerkezetekben jól használható, kedvezően alakítja a talaj vízháztartását.
A BARANYA MEGYEI
VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ALAPÍTVÁNY KIÁLLÍTÁSI NAGYDÍJA
FAY AUTOMATIKA KFT. A mezőgazdasági optimális vízellátás és öntözés automatizálása és annak távfelügyelete fejlesztése terén kifejtett tevékenységük elismeréseként.

KÜLÖNDÍJAK

A BARANYA MEGYEI
TERMELŐK SZÖVETSÉGÉNEK KÜLÖNDÍJA
NEFELA Dél-magyarországi Jégesőelhárítási Egyesülés A NEFELA Dél-magyarországi Jégesőelhárítási Egyesülés 1991-ben alakult Baranya-, Somogy- és Tolna megye mezőgazdasági nagyüzemei, érdekképviseletei, két Biztosító, valamint az Országos Meteorológiai Szolgálat támogatásával. Az azóta eltelt időben tagi létszáma meghaladja az 1000-et, számos termelő, valamint önkormányzat csatlakozásával. Az Egyesület, áldozatos munkájának köszönhetően több tíz milliárd forint jégkártól védte meg régiónkat az elmúlt 26 évben.
A BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
KÜLÖNDÍJA
DOMBAI JERSEY FARM - PELLÉRDI SAJTMŰHELY A Dombai Jersey Farm 2013. óta foglalkozik családi gazdálkodás keretében jó genetikájú szarvasmarha-állomány kialakításával. A Pellérdi Sajtműhely házi kézműves termékeit  minőségi alapanyagokból, szakmai odafigyeléssel és gondossággal állítja elő. Termék kínálatuk folyamatosan bővül, a fogyasztók örömére.
A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁRSASVÁLLALKOZÁSI KÜLÖNDÍJA MOKOS CSALÁDI PINCÉSZET A MOKOS Családi Pincészet három generáció óta van jelen a Villányi Borvidék életében. A palkonyai Weingarten dűlőben 15 hektár szőlőterületen gazdálkodik, elsősorban tipikus villányi vörösborokat készít, melyek közül nem egy nívós borversenyek élvonalának képviselője. Munkájuk egyik színfoltja a Pincészet közelében elterülő gazdag gyümölcsös, melynek színes termékválasztékából – Magyarországon szinte egyedi módon – színtiszta gyümölcsborok készülnek, továbbá  pálinkák és gyümölcsbefőttek készítésének alapját is adja. Céljuk, hogy a Bor és a Kultúra találkozását valósítsák meg a Villányi Borvidéken.
A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁGÁNAK GAZDÁLKODÓI KÜLÖNDÍJA GYURIS RÓBERT Gyuris Róbert 2014-ben kezdett chilit termeszteni. A barátokkal közösen hobbinak induló project hamar kinőtte magát és egy kis vállalkozássá fejlődött.
Helyi boltokban és piacokon árulják a paprika különlegességeiket, igyekeznek megmutatni, hogy milyen változatosan lehet felhasználni a chilit, mint alapanyagot.
A BARANYA MEGYEI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT KÜLÖNDÍJA AGRI-TECH KFT. Táblatörzskönyv alapú termeléstámogató és költséghatékonyságot segítő módszer gazdák részére történő elérhetőségének megteremtéséért.
SZENTLŐRINC VÁROS
KÜLÖNDÍJA
Hornyák István Chilion  aki szentlőrinciként Szentlőrincen indította vállalkozását 2011-ben. Helyi, fiatal vállalkozás,  ma már Európa több országába szállít. Olyan technológiát használ, amivel az általa kifejlesztett termékvariációk Európában vagy világszínvonalon is megállják helyüket.
A ZSŰRI
KÜLÖNDÍJA
EURO-SOL Kft. KRUMPLISÁGOK PROGRAM. Friss kezdeményezéskét a cég felismerte, hogy mintakertek létrehozásával, több oktatási intézményt bevonva az ott tanuló diákokat vállalkozói gondolkodásra nevelje. 
A FAIR-EXPO KFT.
KREATÍV MEGJELENÉS DÍJA
ACONA Kft. Okos otthon, okos, látványos, kreatív stand

ÁLLATTENYÉSZTŐK RÉSZÉRE ADOMÁNYOZOTT DÍJAK

A MAGYAR ÁLLATTENYÉSZTŐK SZÖVETSÉGÉNEK TENYÉSZTŐSZERVEZETI DÍJA Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület a Szentlőrinci Gazdanapok lótenyésztési kiállítását, fajtabemutóját és a küllemi bírálatát hosszú évek óta kiváló szakmai színvonalon szervezi meg az egyesület. Ezzel is hozzájárul a több mint 150 éves tenyésztői múlttal rendelkező őshonos magyar hidegvérú fajta megtartásáért, fennmaradásáért. 
A MAGYAR ÁLLATTENYÉSZTŐK SZÖVETSÉGÉNEK TENYÉSZTŐI DÍJA NPK Charolais Kft az NPK Charolais Kft évről-évre kiváló küllemű, magas genetikai értéket képviselő charolais (ejtsd: sarolé) húsmarhákat mutat be a Gazdanapokon, továbbá érlelt marhahúsból készült ízletes termékeivel a magyar embereket a marhahússal kapcsolatban felejthetetlen gasztronómiai élményekhez segíti hozzá.
A MAGYAR HIDEGVÉRŰ LÓTENYÉSZTŐ ORSZÁGOS EGYESÜLET, SZENTLŐRINCI GAZDANAPOK TENYÉSZZEMLE DÍJA - I. HELYEZETT Kabala nevű pej hidegvérű tenyészkanca, mely szüleetett 2008.03.10-én Fazekasbodán, tenyésztője , tulajdonosa és kiállítója  Schenk Iván Fazekasbodáról  
A MAGYAR HIDEGVÉRŰ LÓTENYÉSZTŐ ORSZÁGOS EGYESÜLET, SZENTLŐRINCI GAZDANAPOK TENYÉSZZEMLE DÍJA - II. HELYEZETT Mirta nevű pejderes hidegvérű tenyészkanca, mely 2012,04,04-én született Karádon, tenyésztője Kreka Feren, tulajdonosa és kiállítója Varga József Magyarszék  
MAGYAR HIDEGVÉRŰ LÓTENYÉSZTŐ ORSZÁGOS EGYESÜLET,SZENTLŐRINCI GAZDANAPOK, TENYÉSZZEMLE DÍJA - III. HELYEZETT Sári nevű sárga színű fiatal hidegvérű tenyészkanca, mely 2014.03.16-én született Nagyhajmáson. Tenyésztője Miklós Roland, tulajdonosa és kiállítója Miklós Gergő Nagyhajmás  
SZENTLŐRINCI GAZDANAPOK TENYÉSZZEMLE KÜLÖNDÍJA Pekár László a perekedi hidegvérű lótenyésztő kapja, aki a hidegvérű fajtát hosszú évek óta magas színvonalon tenyészti,  a Szentlőrinci Gazdanapokon rendszeresen bemutatja.  
A MAGYAR HIDEGVÉRŰ LÓTENYÉSZTŐ ORSZÁGOS EGYESÜLET KÜLÖNDÍJA  külön díját kapják a bemutatott tenyészkancákért: Szentpétery Szabolcs vízvári tenyésztő  
A MAGYAR HIDEGVÉRŰ LÓTENYÉSZTŐ ORSZÁGOS EGYESÜLET KÜLÖNDÍJA  Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpont, Bőszénfai hidegvérű ménese  
A MAGYAR HIDEGVÉRŰ LÓTENYÉSZTŐ ORSZÁGOS EGYESÜLET KÜLÖNDÍJA  Szalai Bence Dániel kaposfüredi hidegvérú lótenyésztő  
A MAGYAR HIDEGVÉRŰ LÓTENYÉSZTŐ ORSZÁGOS EGYESÜLET KÜLÖNDÍJA  Hegyi Attila homokszentgyörgyi hidegvérű lótenyésztő  
A MAGYAR HIDEGVÉRŰ LÓTENYÉSZTŐ ORSZÁGOS EGYESÜLET KÜLÖNDÍJA  Növényi Norbert Norman rózsafai hidegvérű lótenyésztő