Idén 33. alkalommal rendezték meg a Nyúltenyésztési Tudományos Napot

Agro Napló
A nyúlágazatot érintő aktuális kérdésekről tanácskoztak a szakma legfontosabb szereplői a kaposvári nyúltenyésztési konferencián.

A KÁN Egyetemi Napok keretében idén immár 33. alkalommal rendezték meg az eseményt, amelyen Nagy István agrárminiszter támogatásáról és együttműködéséről biztosította az ágazat képviselőit – értesült a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közleményéből az Agro Napló.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Idén is hatalmas érdeklődés övezte a Nyúltenyésztési Tudományos Napot, amely a KÁN Egyetemi Napok nulladik napján, 2022. szeptember 29-én rendeztek meg. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusán tartott, egész napos konferencia résztvevői a nyúltenyésztés teljes vertikumát felölelték: egyetemen és kutatóintézetben dolgozó oktatók, kutatók és hallgatók, a nyúlágazat vezető szakemberei és termelői is jelen voltak a rendezvényen. Idén is lehetőség volt online részvételre, ezzel a lehetőséggel a tavalyi évhez hasonlóan sokan éltek.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

A megjelenteket Dr. Nagy István agrárminiszter köszöntötte. Hangsúlyozta, hogy az agrárminisztérium nyitott az ágazat szereplőivel való párbeszédre és a konstruktív együttműködésre, és várják a szakmai szervezetek javaslatait az ágazat helyzetének javítása érdekében.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Ezt követően Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid rektorhelyettes arról beszélt: nagyon fontos, hogy az egyetemi és a termelői szféra együttműködése érdekében stratégiai együttműködési megállapodások szülessenek a cégek és az egyetem között. Mint fogalmazott: az egyetem ilyen irányú elkötelezettségét bizonyítja, hogy mindkét nyúltenyésztéssel és nyúlhús feldolgozással foglalkozó vállalattal már együttműködik.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

A konferencián színes és változatos program várta az érdeklődőket, amelynek keretében a nyúltenyésztés különböző területeiről 11 előadás hangzott el. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is egy kerekasztal beszélgetés zárta a rendezvényt. A beszélgetés moderátora, Juráskó Róbert a Nyúl Terméktanács és Szakmaközi Szervezet elnöke, témaindító előadásában a magyar nyúltenyésztés 2021-es évéről tartott beszámolót, majd ezt követően hazai neves, elismert szakemberek mondták el véleményüket és értékelték az ágazat jelenlegi helyzetét.

(Forrás: MATE)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!