Idén főleg a viharkárokat fizették a biztosítók

Agro Napló
Még bőven van tér a növekedésre a növénybiztosítások piacán a legnagyobb hazai biztosítók tapasztalatai szerint: az elmúlt évek piacbővülése, és a károk súlyossága ellenére idén a művelt terület kevesebb, mint felére kötöttek biztosítást a gazdák. Igaz, főleg a díjtámogatás hajtja a növekedést.

Meglehetősen tág szélsőségek között alakult az idei év időjárása, ezért a tavalyihoz képest valamelyest emelkedik a biztosítókhoz beérkező kárbejelentések száma is. Idén a viharkárok vitték a prímet: a piac nagy részét lefedő biztosítókhoz érkező bejelentések szerint azon túl, hogy a megszokottnál jelentősebb volt a nyár eleji viharkár, lényegesen hektikusabb lett az eloszlásuk is. Évtizedek óta jégmentes helyen hullott idén a jég, csapadékhiányos környéken rekord mennyiségű esett, majd egy hónapig semmi. Gyakori káresemény volt az idei szezonban a korai fajták megdőléses kára is, mely azonban általában csak betakarítási nehézséget okozott.

De az augusztusi aszály is megtette a hatását, igaz, ez utóbbinál cikkünk írásakor még zajlott a kárbejelentések ellenőrzése és összesítése, ezért az Agro Napló által megkérdezett biztosítók részletesebb adatokkal még nem tudtak szolgálni.

A Groupama Biztosítóhoz érkezett bejelentések alapján közepesen káros évnek ítélik meg 2018-at, mivel a szokatlanul korán, májusban érkező - jellemzően erős széllel, és apró szemű jéggel kísért - viharszezon ellenére szeptember elejéig 2017-hez képest csökkent a bejelentések száma, illetve a jégkár kifizetések aránya is. Ebben azonban az időjárás nyári enyhülése mellett a jéger rendszer beüzemelésén túl közrejátszhatott az is, hogy a cégnél a 2017-es szigorítások miatt csökkent a cég által biztosított gyümölcsültetvény-terület nagysága.

A biztosító szerint egyébként nőtt az általuk biztosított szántóföldek területe, és a leggyakrabban biztosított kultúrák között is a hazánkban termesztett főbb hazai gabonafélék, ipari növények találhatóak meg elsősorban, noha lényegében minden, földalapú támogatásra jogosító terményre szóló szerződés akad a portfóliójukban, így például volt, aki fehérvirágú édes csillagfürtre szerződött náluk. A szerződések többsége díjtámogatott volt, melyek szinte mindegyikéhez kötöttek a gazdák önrész mérséklő, úgynevezett „kiegészítő” biztosítást is.

A Generali Biztosító szeptember elejéig több mint másfél milliárd forint értékű kárkifizetést teljesített a náluk megkötött közel 2 ezer hagyományos piaci, illetve a több mint 4 ezer díjtámogatott agrárbiztosítás alapján beérkezett kárbejelentésekre - közölték az Agro Napló megkeresésére. A társaság szerint az augusztusi hőség megszűnésével egyidejűleg ismét nagyobb számban fordultak elő jégesők és viharok komoly károkat okozva a betakarítás előtt álló napraforgókban és almásokban. Összességében azonban a korábbi évek szintjén mozog a kárterhelés.  A díjtámogatott szerződésekkel a cég által fedezett terület nagysága meghaladta a 400 ezer hektárt, a gazdák pedig elsősorban a kalászosokra, kukoricára és repcére, illetve a gyümölcsök közül főleg az almára kötöttek biztosítást.

Az Allianz Biztosítónál is a díjtámogatott növénybiztosítási szerződések számának emelkedését tapasztalták, a náluk kötött szerződések legnagyobb része már ebbe körbe tartozik. A legjellemzőbb szántóföldi kultúrák mellett az almára, körtére és a csonthéjas gyümölcsökre szerződtek idén is a gazdák. És e szerződések esetében is elsősorban a nyári jégeső és viharkárok miatt emelkedett az agrárkár bejelentések száma az előző év azonos időszakához képest.

Az Allianz szakértői szerint a jövőben még inkább számítani kell a hirtelen lecsapó, koncentrált, nagy erejű viharokra, amelyek a korábbi évekkel összevetve egyre súlyosabb károkat okoznak. Az időjárás okozta meglepetések komoly veszélyt jelenthetnek a mezőgazdaságból élő termelők pénzügyi biztonságára. Az előző évek tapasztalatai bizonyítják, hogy kár esetén a díjtámogatott növénybiztosítás jelentős anyagi kompenzációt nyújt, ezért, illetve mivel a piaci adatok szerint mezőgazdasági művelés alatt álló területek kevesebb, mint felére kötöttek biztosítást, így van még tér az agrárbiztosítások piacának növekedésére - válaszolta lapunk érdeklődésére az Allianz.

A Generali szakértői - elsősorban a díjtámogatott szerződések túlsúlya miatt - enyhe növekedésre látnak esélyt e téren, amit szerintük segít az is, hogy 4-ről 5 milliárdra nőtt az éves támogatási keret. Persze a folyamatban a gazdák öngondoskodásának további fejlődése is elengedhetetlen a Groupama meglátása szerint, amit biztosítói oldalról az egyedi biztosítási igények fokozott kiszolgálása is ösztönözhet a jövőben. Ugyanakkor a biztosítók már most is alkalmaznak egyedi díjkedvezményeket, melynek mértéke függ a biztosítani kívánt növénytől, kockázattól, az aktuális időjárástól és még sok más tényezőtől is, s természetesen vizsgálják az „ügyfélértéket” is. Több társaságnál is előfordul, hogy mezőgazdasági szerződések kötésekor kedvezményeket kínálnak, ha az ügyfélnek egyéb biztosításai is vannak az adott cégnél.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!