Idén is lehet pályázni családbarát munkahelyek kialakítására

Agro Napló
idén is pályázhatnak családbarát munkahelyek kialakítására a kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint költségvetési szervek május 6-ig - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Beneda Attila azt mondta, a 77 millió forint keretösszegű kiírásra jelentkező cégek legfeljebb ötmillió forintos vissza nem térítendő támogatás kaphatnak. Hozzátette: a pályázaton a cégek már létező és még tervezett családbarát intézkedéseit és fejlesztéseit is díjazzák.

A pályázat összeköti a kormányzati filozófia két fő pillérét, a családok támogatását és a munkaalapú társadalom építését - hangoztatta.

Elmondta, a pályázat első kiírása óta nagyon sok jó gyakorlatot láttak. Szerinte a munkavállalói lojalitás is sokkal nagyobb a családbarát szempontokat figyelembe vevő cégeknél, ez pedig kifejezetten előnyös a munkaerő megtartásában.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Az ezen a héten újranyíló pályázattal együtt a Vidékfejlesztési program (VP) öt kiírásában van még fejlesztési forrás az erdőgazdálkodók számára. A pr...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!