2024. március 29. péntek Auguszta

Idén sem veszített népszerűségéből az Agrár Széchenyi-kártya

Agro Napló
Az Agrár Széchenyi-kártya folyószámlahitelt egyre több mezőgazdasági termelő és élelmiszeripari szereplő veszi igénybe – írja a Magyar Nemzet hétfői számában. A konstrukció népszerűségét tovább emeli, hogy a likviditást segítő hitelek mellett már a beruházások megvalósítására is igényelhető a kedvezményes finanszírozás.

Töretlen népszerűségnek örvendenek a támogatott hitelek az agrárium és az élelmiszeripar szereplői körében, legtöbben továbbra is az Agrár Széchenyi-kártya folyószámlahitelét veszik igénybe. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentése szerint – amely az idei első negyedév pénzügyi adatait vette górcső alá – a mezőgazdasági vállakozások szerződéseinek száma 15,6 százalékkal 29 392 darabra, a leszerződött összeg 21,1 százalékkal 325,6 milliárd forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest. 

A különböző kedvezményes konstrukciók a kisebb termelők körében a legnépszerűbbek, az egyéni gazdaságok mintegy 225,4 milliárd forintnyi folyószámlahitellel rendelkeznek, míg a társas vállalkozások 100,2 milliárd forintnyi hitelt vettek fel a program keretében.A termelők mellett a feldolgozók is éltek a kedvezményes folyószámlahitel adta lehetőséggel – áll a jelentésben. Az AKI adatai szerint egy év alatt az élelmiszeripari vállalkozások által felvett hitel összege 16,6 százalékkal nőtt, március végén elérte a 61,6 milliárd forintot. A legnagyobb hitelállományuk a mikrovállalkozásoknak volt.

Az Agrár Széchenyi-kártya folyószámlahitel – ami lényegében mezőgazdasági célú szabad felhasználású folyószámlahitel – a mikro-, kis- és középvállalkozások, az őstermelők, valamint az őstermelők családi gazdaságai átmeneti likviditási problémáinak áthidalásához, váratlan kiadásaik fedezéséhez járul hozzá. A konstrukció népszerűségét tovább növelte az a 2020-ban életbe lépett módosítás, aminek ­köszönhetően megnövekedett a hitelkeret összege, akkortól kezdve már kétszázmillió forintot vehettek igénybe a termelők. 

A hitelkeret további előnye, hogy ötvenmillió forint alatt tárgyi biztosíték nélkül is, gyors és egyszerűsített hitelbírálat mellett igényelhető. A termelők és feldolgozók likviditását segítő konstrukciók mellett már a beruházások megvalósításához elérhető folyószámlahitel is rendelkezésre áll. Az Agrár Széchenyi-kártyát kibocsátó Kavosz Zrt. az agrárvállalkozások számára beruházási hitelcélok megvalósításához, illetve hozzá kapcsolódó forgóeszköz-beszerzéshez indította el az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO névre keresztelt konstrukciót. 

Az államilag támogatott, fix kamatozású hitelkonstrukcióban akár egymilliárd forintot is felvehetnek a termelők, legfeljebb tízéves futamidőre. Mindezt a ­piaci alapú hiteleknél jóval olcsóbban elérhetik a vállalkozások. 

A konstrukcióhoz kapcsolódó állami kamat- és kezelésiköltség-támogatásnak ­köszönhetően a vállalkozás évi egyszázalékos nettó ügyleti kamat mellett juthat finanszírozást biztosító forintokhoz, ami a zöld, fenntartható és technológiaváltást szolgáló hitelcélokra irányuló hitelkérelmek esetén még ennél is alacsonyabb, mindösszesen évi 0,5 százalék.

Forrás: magyarnemzet.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Gyümölcsfeldolgozó épül Szekszárdon

Gyümölcsfeldolgozó épül Szekszárdon

Építőipari cég hoz létre gyümölcsfeldolgozó üzemet Szekszárdon, a Dovi-Trade Kft. csaknem 700 millió forintos ráfordítással készülő létesítménye 2020-...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!