Idénymunka-kereső portállal segít az AM

Agro Napló
Idénymunka kereső portállal segíti a mezőgazdasági munkavállalást, Munkaszüret néven ugyanis mezőgazdasági álláslehetőségeket kínáló internetes oldalt indít az Agrárminisztérium (AM) – közölte a szaktárca az Agro Naplóval.

Az online felülettel a minisztérium arra hívja fel figyelmet, hogy a magyar agráriumban a koronavírus-járvány ellenére is van munkalehetőség. Nagy István agrárminiszter szerint a mostani nehéz időszakban sajnálatos módon a vendéglátásban, a turizmusban vagy éppen a szolgáltató szektorban a megélhetésüket elveszítő embereknek, illetve a nappali kurzus nélkül marad felsőoktatási hallgatóknak a hazai mezőgazdaság most különösen nagy mennyiségben tud munkát kínálni és biztosítani. 

A miniszter arra is emlékeztetett: az élelmiszeripari vállalkozások és a gazdaságok az új típusú koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet miatt munkaerőhiánnyal küzdenek. Az Agrárminisztérium a helyzet enyhítéseként és egyik megoldásaként online platformot hozott létre, ahol az élelmiszer alapanyagot előállítókat és termelőket köti össze a potenciális munkavállalóikkal. A tárca célja, hogy ebben a nehéz helyzetben az élelmiszerlánc érintett vállalkozásait támogassa a szükséges munkavállalók gyors megtalálásával.

Nagy István a hazai szakmai agrárszervezeteket pedig arra kéri, hogy a maguk eszközeivel, infrastruktúrájával segítsék a magyar gazdálkodók munkaerő iránti igényének a munkát keresőkkel való összekötését, a kereslet és kínálat összehangolását. A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy április folyamán ugrásszerűen megnő a mezőgazdasági idénymunkások iránti igény.

Példaként említette, hogy a zöldség-gyümölcs ágazatban a termelés mintegy kétharmadát a szezonálisan foglalkoztatott munkaerő végzi, egyharmada pedig az állandó foglalkoztatottakhoz kötődik. Az egyes munkafázisok nagyon szűk és szoros biológiai határidőkhöz kötöttek. Egy-egy munkafolyamat elvégzésének elmaradása a teljes növényállomány megsemmisüléséhez vagy jelentős mennyiségi és minőségi termésveszteséghez vezet – emelte ki a tárcavezető.

Kifejtette: az ágazat zavartalan működése szempontjából létkérdés, hogy megfelelő mennyiségű munkáskéz álljon rendelkezésre a tavaszi munkák elvégzéséhez. Az agrárminisztérium szerint az idénymunka területén van bőven lehetőség a kapacitások lekötésére. Elvégzendő feladat ugyanis akad bőven, hiszen már javában zajlanak a tavaszi mezőgazdasági munkák előkészületek a földeken.

Hangsúlyozta: a hazai mezőgazdaságnak a járvány idején is biztosítania kell az élelmiszer-ellátást. A magyar embereknek ugyanis alapvető szükséglete, hogy hozzájussanak a megfelelő minőségű élelemhez. Ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a gazdák a szükséges termékeket meg tudják termelni, amihez szükség van kellő számú munkaerőre is - tette hozzá a miniszter.

A mezőgazdasági idénymunka kereső portál a www.munkaszuret.hu linken elérhető, funkciói pedig folyamatosan bővülnek – tartalmazza a tájékoztatás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mezőhegyes és a magyar agrárjövő

Mezőhegyes és a magyar agrárjövő

Mezőhegyes a magyar agrárium története és jövője szempontjából egyaránt megkerülhetetlen - mondta Nagy István agrárminiszter a Békés megyei városban e...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!