Így kell begyűjteni a növényvédőszer-hulladékokat

Agro Napló
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével, az agrártárca és a növényorvosi kamara összefogásával november 6-ig tart az adatgyűjtés a történelmi növényvédő szerekről, majd ezek országos begyűjtése következik – közölte a nak.hu.

A Földművelésügyi Minisztérium a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara együttműködésével a lejárt szavatosságú növényvédő szerek térítés- és szankciómentes begyűjtését szervezi, melynek elsődleges célja, hogy ezen tételek gazdái megszabadulhassanak ezektől az évek óta felhalmozódott veszélyes hulladékoktól.

A tényleges begyűjtés előtt adatgyűjtés indul ezen elfekvő tételekről. Az információ beküldésének a határideje november 6. Ez az a nap, amikor tájékoztatást kell adni a megyében fellelhető begyűjtendő növényvédő szerekről az itt elérhető táblázat (11 KB) szerinti bontásban. Az adatokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezetének fő-falugazdásza részére kell megküldeni (a falugazdász-irodák listája itt elérhető). Az összesített adatokat a pontos helyszínek tulajdonosai, felelősei nevének feltüntetése nélkül fogja a növényorvosi kamara továbbítani, tehát a folyamat anonim jellegűvé válik.

A lejárt szavatosságú növényvédőszer-hulladékokat a következő kategóriák szerinti bontásban kérjük a táblázatba beírni:

  • rendszerváltás előttről származó tételek,
  • rendszerváltás és az európai uniós csatlakozási időpont közötti időszakból származó tételek,
  • Az európai uniós csatlakozás utáni időszakból származó tételek.

A fellelt növényvédőszer-hulladék tételeket elnevezés és mennyiség (kg, liter) szerint, illetve a beazonosíthatatlan készleteket ,,ismeretlen por/granulátum/folyadék" jelöléssel és a mennyiség megadásával (kg, liter) kell listázni.

A tényleges begyűjtés az országos adatfelmérés összegzése után, erre szakosodott cégek közreműködésével történik majd, az érintettek számára név- és költségmentesen. A készletek tulajdonosait a begyűjtés időpontjáról tájékoztatják.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!