Így telepíthet gyümölcsültetvényt 2017-től

Agro Napló
Egy 2016. decemberi kormányrendelet értelmében 2017. január 1-től változott a gyümölcsültetvények telepítésével kapcsolatos engedélyezési eljárás – olvasható a nak.hu-n.

A 383/2016 (XII. 2.) kormányrendelet alapján 2017. január 1-től az árutermő gyümölcsültetvény telepítéséhez szükséges engedély kiadására jogosult telepítési hatóság a területileg illetékes megyei kormányhivatal megyeszékhely szerinti agrárügyi és környezetvédelmi főosztálya. A kérelem-űrlap és a vonatkozó tájékoztatás a www.kormanyhivatal.hu oldalon az adott megye járási hivatali menüpontjánál található.

A kiadott ültetvénytelepítési engedélyben szereplő adatok kerülnek be a gyümölcsültetvény-kataszterbe, melyet az illetékes járási kormányhivatal vezet. Minden későbbi változást (az ültetvény megvalósulása, az ültetvény termőre fordulása) az illetékes járási kormányhivatalnál kell bejelenteni. Amennyiben a telepítés a fajtaösszetétel vagy a térállás tekintetében csak az előzetesen kiadott engedélytől eltérően valósítható meg, úgy 10 százaléknál nagyobb eltérés esetében előzetes engedélymódosítást kell kérelmezni. A 10 százaléknál kisebb eltérés esetén elegendő a telepítés megvalósításának bejelentésekor jelezni a változást.

Az ültetvénykivágást engedélyeztetni nem kell, de a kataszterben történt változást a kivágást követő 30 napon belül be kell jelenteni a megyeszékhely szerinti járási kormányhivatalnál. Ez a bejelentési kötelezettség vonatkozik minden, az ültetvény használójával vagy a használattal kapcsolatos változás esetére is.

A kormányrendelet a gyümölcstermőhelyi katasztert vezető szervként a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (NÉBIH) jelölte ki. A termőhelyi kataszterbe sorolás, a kataszteri osztály módosítása, az ebből való törlés továbbra is a NÉBIH feladata. A kataszterbe sorolást a NÉBIH-hez benyújtott kérelem útján lehet kezdeményezni. Az erre szolgáló űrlap és tájékoztatás megtalálható itt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!