Ismét elindult az Élelmezési Világnapon az élelmiszeradomány-konvoj

Agro Napló
Az idén már meghaladja az évi 10 ezer tonnát az az élelmiszermennyiség Magyarországon, amely a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül jut el a rászorulókhoz – mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke az Agro Naplónak az Élelmezési Világnap alkalmával.

Október közepén az Élelmezési Világnap alkalmából élelmiszeradományokkal teli járművek haladtak át Budapest történelmi belvárosán; az adománykonvojhoz 20 nagyvállalat csatlakozott. A konvoj által szállított 30 tonna élelmiszer – magyar és nemzetközi cégek adománya – a nélkülöző magyar családokon segít majd. A szóban forgó élelmiszermennyiségből ugyanis 6 ezer élelmiszercsomag készül, amelyeket a rászorulók mostantól az év végi ünnepekig kapnak meg.

Cseh Balázs elmondta még: évente mintegy 300 ezer magyar emberhez jutnak el az Élelmiszerbank koordinációjában, mintegy 300, a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel együttműködő szervezeten keresztül azok az élelmiszeradományok, amelyeket azok Magyarországon működő cégek ajánlanak fel, amelyeknél élelmiszerfeleslegek keletkeznek. A 300 ezer rászorulóból már mintegy 200 ezren kapnak hetente legalább egyszer adományt. Az adományok értéke éves szinten eléri a 4-5 milliárd forintot – mondta a Magyar  Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

Cseh Balázs hangsúlyozta: a Magyar Élelmiszerbank legnagyobb gondja ma már az, hogy több élelmiszerfelesleget ajánlanak fel a cégek, mint amit az egyesület el tud juttatni a rászorulókhoz. Ezért az elosztói csatornakapacitás bővítésén dolgoznak ez egyesület szakemberei, valamint folyik azoknak az anyagi forrásoknak a felkutatása is, amelyek segítségével a többletmunka elvégezhető, mivel az üzemanyag pénzbe kerül. Ezért a Magyar Élelmiszerbank újabb támogatókat keres tevékenységének segítéséhez.

Az október közepén, az Élelmezési Világnaphoz kapcsolódó eseményt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) valamint a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közösen szervezte immár 13. alkalommal, emlékeztetve az embereket arra, hogy a nagy mértékű élelmiszerpazarlás mellett az éhezők száma nem csökken a világon. Vladimir Rakhmanin, a FAO főigazgató-helyettese, valamint Európáért és Közép-Ázsiáért felelős regionális képviselője az eseményen tartott sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy az éhezés elleni közdelemben új kihívásokkal kel szembenézni. Egy pozitív időszakot követően ismét terjed a világban a krónikus éhezés és az alultápláltság, ami több évtized munkáját ássa alá  e területen.  Rámutatott: ezért az idei Élelmezési Világnaphoz kapcsolódó konvoj egyik fontos célja az volt, hogy az embereket inspirálja a változtatásra. Mindez azt kívánta sugallni, hogy „tetteink alakítják a jövőt”. Ez az idei Élelmezési Világnap fő üzenete.

Cseh Balázs ehhez azt tette hozzá: az Élelmiszerbank nagyon fontosnak tartja az Élelmezési Világnap kapcsán hangsúlyozni azt, hogy mindenki tehet a pazarlás ellen, legyen az nagyvállalat, magánszemély, civil szervezet vagy hatóság. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke arról a magyar célkitűzésről beszélt az újságíróknak, hogy a vidéken élők életkörülményeit a helyi termelés és értékesítés támogatásával javítsák. „Arra törekszünk, hogy a vidéki kistermelőknek és családi gazdálkodóknak olyan kedvező körülményeket teremtsünk, amelynek segítségével hozzájutnak a szükséges erőforrásokhoz és piacokhoz, így képesek megfelelő életszínvonalat biztosítani saját maguk számára” – mondta a Nébih elnöke.

Az idei adománykonvojban részt vevő cégek: AccorHotels Magyarország, Aldi Magyarország Élelmiszer Bt., AmRest Kft. - KFC, Auchan Magyarország Kft., Bonafarm Zrt., Budapesti Nagybani Piac Zrt., Coca-Cola HBC Magyarország Kft., Detki Keksz Kft., Gyermelyi Zrt., Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., Kedvenc Kereskedőház Zrt., Kometa 99 Zrt., METRO Kereskedelmi Kft., Nestlé Hungária Kft., Nutricia Early Life Nutrition, Peck-Snack Kft., Penny Market Kft., Rauch Hungária Kft., Soós Tészta Kft., Tesco-Global Áruházak Zrt., Univer Product Zrt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!