„A Hungarikum-mozgalom célja a magyar karakterjegyek összegyűjtése, amelyeken keresztül meg tudjuk mutatni hazánkat, Magyarország sokszínű arcát” – hívta a fel a jelenlévők figyelmét az Agrárminisztérium (AM) kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak alkotásaiból rendezett, Memories of Hungary No.2. című kiállítás megnyitóján szeptember második felében; a tárlatnak a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár ad otthont.
V. Németh Zsolt úgy fogalmazott: szükség van erre a fiatalos megközelítésre, hogy a Magyarországról hazavitt emlékek minőséget képviseljenek. A kiállításon bemutatott munkák összefűzik a múltat a jelennel, a népiest a modernnel. A miniszteri biztos hangsúlyozta, hogy az emléktárgyak által felidéződnek az ország jellegzetességei, karaktere, hangulata.
Az egyetem tervezőgrafikus hallgatóinak két kategóriában: a betyárvilág és a puli témakörében hirdetett terméktervezési pályázatot egy cég, amely a fiatal designerek munkáival frissíti fel a hazánkba érkező turisták számára kínált árupalettát. A kiállításon a zsűri által legeredményesebbnek ítélt pályamunkák láthatók.
Szintén a magyar kultúrát és hagyományokat mutatja be a XIII. Országos Népi Mesterségek Művészete kiállítás, melynek részeként V. Németh Zsolt FolkTREND!-díjat adott át a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban tartott megnyitón. Az elismerést Székely Csilla népi iparművész kapta.
A miniszteri biztos az eseményen emlékeztetett arra, hogy az évekkel ezelőtt útjára indított FolkTREND! program azt az irányt szeretné ösztönözni, hogy a népművészet jegyében ne kizárólag dísztárgyak készüljenek, hanem a mai modern életbe is beilleszthető eszközök, ruhák, ételek és zene.
V. Németh Zsolt hozzátette: a Hagyományok Háza ebben a szellemben hívta életre ezt a pályázatot is, hiszen a feltárható és felhasználható örökség óriási, és végtelen formában újragondolható – tartalmazza a szaktárca összegzése.